próza

A fiú, aki macskákkal álmodott

jeno2

emberből állat

Igazából nem is tudom, hogy hívták a fiút. Még az is lehet, hogy nem volt neve. Annyi furcsaság volt az életében, ennek következtében akár ez is elképzelhető. A szülei is csak úgy szólították: Kisfiam!

Ami azonban vitathatatlan: nagyon szerette a macskákat. Valószínűleg azért alakultak így a dolgok, mert őt viszont szinte senki sem kedvelte. A macskák ellenben jó partnernek bizonyultak: elhitették vele, hogy ők szeretik. Tökéletes párosítás, mondhatnánk és abból a szempontból feltétlenül igazunk is lenne, hogy miután a macskák lettek az ő igazi barátai, idővel esélye sem maradt, hogy igazi emberbarátai  legyenek.

Amikor kicsi volt, még nem tűnt úgy, hogy neki valaha gondjai lesznek a barátkozással. Békésen üldögélt a babakocsijában és mindenkinek integetett. A  másik gyerekek  meg visszaintegettek neki, mert a gyerekek már csak ilyenek, imádják egymást utánozni, no meg imádnak integetni. Jól elvolt ebben a létben a pici. Vannak barátaim, gondolta. Persze nem pontosan így, hiszen az ember másfél éves korában még nem igazán tudja: mi az a barát.

Aztán járni kezdett és elkezdődtek a bajok. Mindenkihez oda akart menni és meg akarta simogatni azokat a másik gyerekeket. Azok azonban nem akarták ezt és nem is hagyták. Volt a fiúban ugyanis valami, amit nehéz szavakkal elmondani. Talán a túlzott akarás miatt folyamatosan görcsbe rándult, amit nem úgy kell elképzelni, mint egy normális görcsölést, ami az izmok valószínűtlen összehúzódásával jár, hanem egyféle belső rángással, ami ráadásul egy kis vinnyogással párosult. Egyes gyerekek ettől megijedtek, mások pedig csak nevettek. Arra azonban nem volt jó a dolog, hogy barátokat szerezzen és akár csak alkalmi kapcsolatokat alakítson ki a kortársaival. A játszótéren szótlanul és magányosan üldögélt egy padon és egy idő után csak távolról figyelte a többieket. Végtelen szomorúság tükröződött a szemében, a szülei pedig azzal vigasztalták és próbálták megnyugtatni, hogy ne foglalkozzon velük, ő sokkal különb és jobb náluk.

Te jó ember vagy! Vajon hányszor hallotta ezt a mondatot? Sokszor, talán túl sokszor is és így végül elhitte.

Az első macskával akkor találkozott, amikor pár évvel később rótta szokásos köreit a közeli parkban. Nem volt egy szép állat, tarkaságát az összekócolt szőr csak még kuszábbá tette, ráadásul az egyik füléből hiányzott egy nagyobb darab. Odasandított a fiúra, aztán megpróbált a közelébe férkőzni. A dörgölőzését azonban nem vette az jó néven és egy hatalmasat bikázott bele. Mivel nem volt túl ügyes, a teli rüszttel megeresztett lövés kissé lecsúszott, aminek következtében a macska csak pár métert repült, majd hatalmas nyávogással egy szemeteskuka közvetlen közelében landolt. Nyüszített még egy kicsit, aztán összeszedte magát és visszasántikált a lábához. Újra dörgölőzni kezdett.

Vajon miért csinálják mindig ezt a macskák?

Most már nem rúgta el. Kicsit közelebb hajolt hozzá és ekkor vette észre, hogy az orra mellett van egy apró fekete foltocska, ami pontosan úgy nézett ki és pont ott volt, mint az anyajegye az arcán. Felemelte és magához szorította, kicsit túlzott erővel, mert a macska vinnyogni kezdett. Elszégyellte magát és óvatosan letette a földre.

Az első állat után aztán jött a többi és hamarosan egy kisebb sereglet vette körül, akikkel most már együtt tették meg a napi sétákat a parkban. Mindegyik macskában volt valami, ami hasonlított rá: az egyik ugyanúgy sántított, akárcsak ő, a másiknak a látásával volt baja. Volt közöttük egy nagyobb, teljesen fekete példány, aminek a nyávogása úgy tetszett, mint amikor a fiú nevetett.

Jól érezte magát a társaságukban. Az idő múlásával már szinte csak köztük élt, megtanult velük kommunikálni, aminek következtében egyre kevésbé tudott az emberekkel beszélni. A szülei az elején nem értették a dolgot, de úgy gondolták, hogy ez csak valami kiskamaszos habók, így nem tulajdonítottak neki nagyobb jelentőséget. Elmúlik. Mondta az apja az anyjának, emlékszel, hogy a Margitéknál is volt ilyen.

A helyzet akkor kezdett súlyosbodni, amikor egyre kevésbé akart két lábra állni. Megtehette volna, de valamiért jelezni akarta újdonsült barátainak, hogy ő mindenben azonosul velük. Ő most már tényleg olyan, mint ők.

Kezdeni kellett volna az iskolát, a pszichológus azonban azt javasolta a szüleinek, hogy még várjanak egy évet. Előfordult már mással is, nyugtatta őket. Aztán azzal viccelődött, hogy mennyivel jobb, hogy nem a verebekkel barátkozik. Az apja csak hümmögött, de bízott benne, az idő majd mindent megold.

Senkinek sem lett igaza. Egyre szőrösebb lett és a bundája érdekes mintázatot vett fel. Teljesen fehér volt, ugyanakkor az egész testén azonos formájú fekete hatszögek jelentek meg. A többi macska, kicsit irigykedve nézett rá, mert mindezt csinosnak találták, ráadásul valamilyen kifürkészhetetlen okból az ő szőre mindig szép tiszta és rendezett volt. Akkor is, ha a tüskés bokorból mászott elő egy megtermett galambbal a szájában.

Egy verőfényes őszi napon összegömbölyödve heverészett a parki fűben, az aszfaltozott focipálya közvetlen közelében. Nagyon szerette azt a részt, mert ott olyan sűrűn nőtt a lóhere, hogy különösen kényelmes volt a fekvés. A rozoga drótkerítéssel ölelt pályán meccset játszottak a fiúk. Néha hunyorogva odanézett és úgy tűnt számára, hogy azok rúgják a bőrt, akiket valaha meg akart simogatni. Igen! Horkant fel egy pillanatra. Az ott az a fiú az utcánkból, a 11-ből! És közben vészjóslóan hunyorított.

Ám ekkor valaki egy rosszul sikerült keresztpassz következtében átrúgta a labdát a kerítésen, ami néhány lépéssel mellette állt meg. Az első pillanatban arra gondolt, hogy felugrik és játszik vele egy kicsit, de aztán meggondolta magát. Túlságosan lusta volt hozzá. Ekkor hirtelen lépteket hallott, megállt mellette valaki, aztán egy hirtelen mozdulattal megemelte és a hóna alá csapta majd már szaladt is vele vissza, a pályára.

Meglepődött, de egy kicsit sem ellenkezett. A fiú az oldalvonalnál megállt, két kézzel megfogta és egy erőteljes mozdulattal bedobta a többiek felé. Tudta, hogy mi fog következni, ezért még jobban összehúzta magát. Amikor először földet ért, a hátára esett és éles fájdalmat érzett. Egy vékony vércsík jelent meg makulátlanul tiszta bundáján. Becsukta a szemét és összeszorította a fogát. Egy hang, egy nyikkanás nem jött ki belőle. A rúgásokat először keménynek és durvának találta, de a harmadik vagy negyedik passz után már hozzászokott az érzéshez. Gondolatait tudatosan másfelé terelte és így már élvezni is tudta a történéseket.

Pár pillanat múlva egy nagyobb puffanást érzett. Látta vagy inkább csak elképzelte, ahogy a feje találkozik a futballcsukával, pontosan ott, ahol a fűzőt gondos kezek dupla csomóra kötötték, aztán hosszan repül és repül, az örökkévalóságnak tűnik a pillanat, végül hirtelen megáll, megfogja egy durva madzagból összeeszkábált háló, mozdulatlanná válik, majd lehuppan a rücskös földre.

Gól! Kiáltják többen és a macskafiú akkor és ott határozottan azt érzi, sőt tudja, hogy végre értelmet nyert az élete, bekövetkezett az, amire egészen kicsi korától és mindennél jobban vágyott: szeretik őt az emberek.

Tévedett.

Először a kapus szólalt meg. Nem volt bent! Mondta határozottan. Nem voltam bent? Horkant fel a fiú. Még, hogy nem voltam bent? Hiszen a bundámat felsértette a háló!

Nézzétek! Most is pontosan a vonalon van, jegyezte meg egy másik játékos. És valóban, a labda rajta feküdt a fehér csíkon. Kétségtelenül a nagyobb része beljebb volt, de egy apró hányada kifelé állt. Ráadásul vékony piros vonalban elkezdett szivárogni belőle… a vér.

Micsoda vacakok ezek mostanság, mordult fel az egyik fiú és a szőrmókot bedobta a pálya melletti kukába.

Egy törött sörösüvegre zuhant rá. Ezt nem ide kellett volna tenni, futott végig az agyán.

Nem szenvedett sokat.

metamorfózis

metamorfózis

 

Alapértelmezett

A fiú, aki macskákkal álmodott” bejegyzéshez ozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s