próza

Ösztönlények

 

charlton1

nem láttam senkit, nem látok semmit

Körülbelül a huszadik percig nem történt semmi érdekes.

Szép, késő tavaszi vasárnap délután volt, lassan csörgedeztek a percek. A drukkerek is úgy lehettek vele: ezért most nem érdemes otthagyni a kiskertet vagy lemondani egy randit az imádott nővel, így aztán éppen csak lézengtek az ütött-kopott lelátón a népek.

Három forduló volt hátra. Már nem léphettek feljebb, az ellenfél meg biztosan nem esett ki ebben a szezonban. Majd a következőben! Röhögtek a heti utolsó edzésen, amikor a Mester már csak harminc perc cicázást, utána meg félórás egymás elleni csatát mert beiktatni a programba. Többen így is döbbenten néztek rá: csak nem gondolja, hogy péntek délután bohóckodni fognak?

Középső védőt játszott. Nem ez volt az igazi posztja, inkább védekező középpályásként szeretett pályán lenni, mert akkor volt esélye arra is, hogy néha-néha átruccanjon az ellenfél térfelére. A Mester azonban roppant szigorú volt. Mármint abban az értelemben, hogy a megálmodott taktikához, amit egyébként következetesen játékrendszernek hívott, és annak minden egyes eleméhez a végletekig ragaszkodott. Az egyik ilyen sarkalatos pont volt, hogy a centerhalf, ezt a kifejezést is imádta használni, bár a fiatalok közül páran nem is értették, hogy mit beszél, nem lépheti át a felezőt egészen addig, amíg nem szól neki külön.

Egyszer, évekkel ezelőtt igazolt a csapat egy rutinosabb védőt, aki talán a második tréningen megkérdezte tőle, hogy miért van ez így? A Mester hosszasan gondolkozott, aztán belekezdett egy végeláthatatlan monológba, amiben volt szó háborús történetekről, meg a növények szaporodásáról, aztán egy nőről, akit majdnem feleségül vett, no meg a horoszkópok és hasonló földön túli dolgok hasznosságáról, de legfőképp arról, hogy a fiatalok mennyire nem tisztelik már az időseket. Végül egyszer csak elakadt a szava, majd kíváncsian nézett arra az arcra, aki emlékei szerint pár perce mondott neki valamit. Te ki is vagy? Tette fel az obligát kérdést, de a választ már nem várta meg. Öt perc múlva a pályán! Vetett véget a vitának és az új játékoson kívül senki nem volt az öltözőben, aki ne értette volna meg egy másodperc alatt, hogy mi is az UIY játékrendszer lényege. Majd rájössz te is! Veregették meg a hátát. Vagy télen kölcsönadnak.

És így is lett.

nem uiy

ez nem az UIY

Most azért kellett egy sorral hátrébb lépnie, mert a csapat első számú belső védője pár nappal korábban bejelentette, hogy kapott egy jó ajánlatot és bizony el fog innen menni. Azt tudni kell, hogy őt még valamikor klasszikus centernek hozták ide, de a Mester egyik este álmot látott, amiben egy égő csipkebokorból előugró kis hobbit-szerű figura arról győzködte, hogy azt a fiút pedig a jóisten is védőnek teremtette és mivel hitt egy másik valóságban, ráadásul a manó következetesen a nevén szólította, biztos volt benne: követnie kell a jelet. A srác tiltakozott párszor, mutogatta a statisztikáit, de a Mester nem tágított, így lehajtotta a fejét, összeszorította fogát és megcsinálta, amit kértek tőle, de minden nap azon imádkozott, hogy egyszer csak megjöjjön az ajánlat és elvigyék innen, mert ő bizony gólokat akar rúgni. Az más kérdés, hogy a szezonban aztán onnantól kezdve szinte alig kaptak gólt, messziről csodájára jártak a védőmunkájának és egyesek már a poszt forradalmáról beszéltek. Ő azonban csak szenvedett, mert az ellenfél kapuját sokszor hónapokig nem is láthatta.

A Mester a távozásról szóló bejelentésre csak annyit mondott. Add le a szerelésedet és ha bárki kérdezné, mi nem is ismertük egymást. Majd szúrós szemmel körbenézett az öltözőben. Majthényi, te leszel a centerhalf és mindig is te voltál.

Nem volt boldog, de úgy volt vele, az első meccsen alibizik egyet, aztán majd meglátjuk, közel az idény vége és csak hoznak valakit, aki tényleg szeret hátul futballozni. A sors a kezére játszott. Az ellenfél nem igazán akart kinyílni, így aztán kocogósra vehette a tempót, ráadásul megvolt benne a kellő rutin ahhoz, hogy szimpla helyezkedéssel letudja a ráeső feladatot. Közben volt ideje nézelődni meg gondolkodni. Például most vette észre, hogy a tizenhatos magasságában, az oldalvonal mellett a korlátnál van egy kis apró bokrocska. Pont kettévágta azt a mezsgyét, amit a bedobásoknál tapostak ki sok év alatt, de mégis szép szabályos maradt. Úgy tűnt, hogy mindenki vigyázott rá, nem taposták meg és csak meg sem rugdosták. Még a másik csapat játékosai sem. Elmosolyodott, mert eszébe jutott az, amit a Mester mondott sokszor a növények szaporodásáról, mert ez a téma valamiért minden taktikai értekezleten szóba került, meg sok minden másról. Jó helyen vagyok én itt. Futott át agyán a gondolat.

Ekkor hirtelen meghallotta a labda tompa puffanását, reflex-szerűen felnézett és látta, hogy szép hosszú ívben repül felé a pettyes. Volt ideje körbetekinteni, érezte ő azt e nélkül is, de akkor tényleg bizonyossággá vált a számára, hogy közel s távol nincs támadó. Egy kósza és erőtlen keresztlabda, amiben összesűrűsödik a reménytelenség. Szinte kereste a szemével a feladót, mert annyira megsajnálta. Felugrott, kicsit talán a szemét is becsukta, de aztán gyorsan korrigált, mert tudta, hogy ez már túlzás. Bár a szituáció pofonegyszerű és még így is meg tudná oldani, az apja szavai jutottak eszébe a felelősségvállalásról meg az alázatról.

Patt.

Tompa ütést érzett a derekán, aztán hirtelen elsötétült minden.

Talán csak pár másodpercig volt eszméletlen. Nem az ütközés volt nagy, hanem olyan szerencsétlenül ért földet, hogy közben beütötte a fejét. Melegséget érzett, a felszakadt fejbőréből szivárgott a vér lassan, méltóságteljesen. A csapattársai közül páran körbeállták, a többiek vérmérsékletük szerint tébláboltak a közelben. Érdekes, a történtek ellenére mindenre tisztán emlékezett és mivel hamar átlátta, hogy nem lett komoly baja, azonnal próbálta összerakni az esés előtti pillanatokat. Képek villództak a szemei előtt gyors egymásutánban. Olyan volt, mint amikor egy filmet tízszeres gyorsítással néz az ember. Semmi. Aztán újra és újra. Igyekezett az agyának működését lassítani, de csak kevéssé sikerült. Sok-sok zöld, aztán a labda, sok-sok zöld, aztán megint a labda. Egy pillanatra bevillant a vonal melletti bokrocska, most tűnt fel neki, hogy milyen szép apró, mélyzöld levelei vannak, amelyek szabályos hat- és ötszögeket alkotnak. Az összhatás olyan volt, mintha egy labdát látott volna.

Aztán hirtelen, gyakorlatilag a semmiből egy alak képe bukkant fel. Nem látta élesen a kontúrját, csak összemosódott színeket. Talán kék? Esetleg lila? Aztán az egész átváltott egy piros-narancs árnyalattá. Meglepődött. A dresszük pont ezekből a színekből állt: vörös nadrág és aranyszínű trikó.

Mi történik velem? Értetlenkedett. Erősen koncentrálni kezdett, amitől az egyébként zúgó feje fájni kezdett, de nem hagyta abba. Tudta, érezte, hogy előbb vagy utóbb az arc is látható lesz. Ráadásul a kezdeti kíváncsiság után most már a düh is kezdte hatalmába keríteni. Biztos, hogy nem volt ott ellenfél. Morogta magában. Biztos.

Lehunyta a szemét és ekkor egy régi emléke ötlött fel benne. Egy évekkel ezelőtti mérkőzés, ami talán a legjobb meccse volt egész pályafutása alatt. Utolsó fordulós rangadó idegenben, a tabellán előttük álló csapattal szemben: aki jobban jön ki a derbiből, osztályozót játszhat és mérkőzhet a felsőbb ligáért. Az ellenfél játékmesterét kellett semlegesítenie, ami annyira jól sikerült, hogy még egy gólpasszra is maradt ereje negyedórával a vége előtt. Azzal a góllal nyertek 3-2-re.

És ekkor villámszerűen meglátta az arcot. Kovacsics volt az, aki mellette játszott a védelemben. Azon a mérkőzésen még az ellenfelet erősítette. A futball berkein belül Művésznek hívták, a név okát ugye nem kell elmagyaráznom. Remek szezont futott akkor, de a vereség után már soha többé nem volt olyan mint annak előtte. Egy kis időre a futballal is felhagyott és testépítőként próbált szerencsét, de nem lett sikeres, így aztán kapva kapott az alkalmon, amikor két éve a Mester, aki megint valamilyen égi jelet kapott, meggyőzte a vezetőket, hogy neki kell a Művész kell, mert a Művész megint olyan lesz mint amikor a csúcson volt.

A megérzése ezúttal megtréfálta a Mestert, mert a Művész nem lett megváltó, sőt stabil kezdővé sem vált. Inkább csak padozott és ez láthatóan nagyon megviselte. Az egész világra haragudott, de legfőképp őrá, mert nem tudta elfelejteni azt a réges régi utolsó fordulós meccset. Most azonban, igaz kényszerből, a centerhalf kiebrudalása után, bekerült a csapatba.

Gyengének érezte magát, ennek ellenére felült és a Művészt kereste. Először nem találta, aztán észrevette, hogy mindenkitől távol a felezőnél álldogál csípőre tett kézzel és őt nézi.

Találkozott a tekintetük.

Tisztán látta, ahogy mond valamit és az éles csendben még hallani is vélte, amit mormol, de inkább csak leolvasta a szájáról a szavakat.

Most megkaptad, köcsög!

bibi

nem ott fáj, doki!

Alapértelmezett

Ösztönlények” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Barnabas Nagy szerint:

    heelo bátyó, olvastam a legùjabbat. nekem nemigen jött át. a felépítése az hasonló az eddigiekhez, de úgy éreztem, hogy nagyok a váltások a bekezdések között. mint ùjítás nem rossz de mintha az egyes bekezdések még nem lennének kiérve (“kiírva”) a váltásra. a végére nem tudtam követni. nem is pontosan értettem mi történt. hü olvasód fröhlich jakab

    Kedvelés

    • A kicsit csapongó történetvezetés koncepcionális, tanulni azonban van bőven mit. Azon már többször morfondíroztam, hogy talán nem kellene beszorítani magam a rövidebb formába, mert így simán lehetnek elvarratlan szálak a sztorikban. Szóval értem, amit írsz és keresem a jó formát, ebben pedig minden meglátás segít. Ha nagyképű lennék, azt mondanám, hogy a legfőképp inspiráló Roberto Bolano esetében is csak vakarom a fejemet néha, hogy mi, merre, hány méter?

      Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s