életkép, szatíra

Tényleg van olyan állat, hogy magyarfutball

ha azt veszem, ez az egész a szórakoztatásról szól

A magyarfoci igenis izgalmas! Kár, hogy nem úgy, mint minden normális helyen. Nálunk jó ideje elsősorban a futball köré épülő, egyelőre sajnos csak képletesen virtuális világ tartogat igazi meglepetéseket. Nem csoda, hogy olyan az ember érzése, talán jobb is lenne, ha magát a sportot kihagyhatnánk a buliból. Simán meg lehetne oldani!

A minden szempontból centralizált közmédia birtokolja a közvetítési jogokat, így semmi akadálya nincs, hogy előre szépen megkoreografált meccseket adjon a tévé. A technika már bármire képes, ráadásul darabszámra megtermelné a szereplőket az akadémiák sora. Felvetődik a kérdés: és honnan lennének nézők a helyszíneken? Ez most komoly? Ha a megfelelő ember kéri, a debreceni stadionban is össze fog jönni az a húszezer fanatikus.

A Népsport már most is sokszor fabulál, náluk még törést sem okozna, ha deklaráltan soha le nem játszott, kamu bajnokikról kellene írni. A közösségi média egyelőre kemény dió, de a hazai internetes kultúra alacsony szintje miatt, nem is biztos, hogy ennek a célcsoportnak a félretájékoztatására érdemes nagyobb erőforrást igénybe venni.

A változtatás másik hozadéka az lenne, hogy a TAO pénzek kapcsán eltűnne minden trükközés, hiszen az igazságon túli labdarúgás térnyerésével okafogyottá válna az infrastruktúra fejlesztése, azaz direktbe lehetne a pénzeket a rövid pórázon tartott vállalkozói kör felé csatornázni, akik aztán haladéktalanul visszaoszthatnák a zsé előre meghatározott hányadát.

Azt hiszem ez lenne az igazi ’Panem et circenses!’, a tökéletes win-win szituáció: a nép tombolhatna a ragyogó mérkőzések okán, másnap pedig az érzést megerősítve olvashatná a színes beszámolókat a sportújságban, no meg a lánglelkű Szőllősi György sziporkázó vezércikkeit a magyar labdarúgás mindenek felettiségéről és ezzel párhuzamosan a Világ, különösen a Nyugat vitathatatlan és elkerülhetetlen hanyatlásáról. Mindezzel párhuzamosan a megfelelő zsebek dagadnának rendesen, természetesen valamilyen nemes és jó cél érdekében. Hogy az micsoda, fedje jótékony homály, de nektek jó lesz, parasztok! (Hoppácska! Csak kicsúszott pedig nem akartuk, ráadásul a kommunikációs tréner is mondta, hogy nem szabad.)

*

A fenti vízió azonban még a jövő zenéje, így sajna azzal kell főzni, amink van, az meg ugye nem sok. A világmegváltó ötleteknek ellenben nincs híján az MLSZ, ami most éppen a profi csapatok létszámának további drasztikus csökkentését dobta be koncnak. Mivel bármi megtörténhet és annak az ellenkezője is, még azt sem zárom ki, hogy ma este kijön a 2017-18-as és a 2018-19-es versenykiírás és az utóbbiban már csak 12-12 első- és másodosztályú csapat szerepel. Személy szerint én ezen azért nagyon meglepődnék. Túl sok ugyanis a futball-bizniszbe belerángatott potentát, helyi kiskirály – legyen az vállalkozó vagy politikus, akinek ez a húzás nagyon fájna.

Szóval lesz még sírás-rívás, meg rohangálás a nemzet szövetségi kapitányához, aki persze jó szokása szerint ezt a szituációt is a marionett bábok rángatásához fogja használni, aminek eredményeként létrejön a leginnovatívabb hungarikum, a sajátos magyar Fregoli Liga, aminek létszáma mindig az adott pillanat érdekei szerint alakul, ennek megfelelően akár szezon közben is ki lehet majd esni és fel lehet jutni. A pontozási rendszer szisztémáját még ki kell dolgozni, én készen állok a feladatra, akár a Szerencsejáték Zrt. kompetens munkatársaival együttműködve.

Egyelőre játszunk el a gondolattal, hogy mi lesz a következő két idényben, ha nagyot akar durrantani a szövetség? Figyelem! Az alábbi eszmefuttatás szigorúan a fantáziám szüleménye, annak a valósággal csak csekély kapcsolata van. Ezzel azt akarom mondani, hogy ne vegyétek véresen komolyan.

A most folyó szezon zárása után, a pályán elért eredmények alapján a következők szerint alakult a 2017-18-as idény mezőnye a két legfelsőbb osztályban.

NB I: DVSC, DVTK, FTC, Haladás, Honvéd, Kisvárda, Mezőkövesd, MTK, Puskás Akadémia, Újpest, Vasas, Videoton.

NB II: Balmazújváros, Békéscsaba, Budaörs, Cegléd, Csákvár, ETO, Gyirmót, Kazincbarcika, Kozármisleny, Mosonmagyaróvár, Nyíregyháza, Paks, Siófok, Soproni VSE, Soroksár, Szeged 2011-Grosics Akadémia, Szigetszentmiklós, Szolnok, Vác, ZTE.

Azonban még a nyár folyamán robban a bomba! A szabályzat egy rejtett pontja azt tartalmazza, hogy azonos osztályban nem szerepelhet egyszerre két olyan csapat, amelyik ugyanazon legendás futballista szellemi örökösének tartja magát. Rögtön megindul a jogászkodás a Puskás Akadémia és a Honvéd menedzsmentje között, hogy melyikük jogosult az NB I-es részvételre, ami több körös vita után a felcsútiak győzelmével végződik. A döntő érv, hogy ők a nevükben is szerepeltetik Öcsi bácsit, aminél meggyőzőbb bizonyíték nincs és nem is lehet a kötődés erősségére. Hiába érvelnek a kispestiek a történelemmel és a jó ízléssel, csak annyit sikerül elérniük, hogy a legmagasabb grémiumban szavazategyenlőség alakul ki, így a mindentől és mindenkitől független Magyar Sportújságírók Szövetségének kezébe kerül a döntés. Az MSSZ közfelkiáltással a szervezet elnökére, Szöllősi Györgyre testálja a feladatot, aki először megköszöni a bizalmat, elmondja, hogy milyen nehéz feladat ez számára, aztán öt perces időintervallumra lemond a Puskás örökség kezeléséről, majd a Puskás Akadémiára szavaz. Miután a CAS még a procedúra előtte jelezte, hogy nincs módja foglalkozni egy esetleges fellebbezéssel, a játszma eldőlt, a Honvéd a megszerzett bajnoki ezüst ellenére mehet az NB II-be. Függöny le.

Egy feladat maradt még, ki kerüljön a kispestiek helyére? A parttalan vitát megelőzendő az MLSZ közli, hogy mivel az indulásra jogosult 11 csapatból négy fővárosi és kelet-magyarországi alakulat van, ellenben a Dunántúlt csak három gárda képviseli, csakis ez a régió pótolhat. A demokratikus szellemet pedig azzal kívánják erősíteni, hogy a már indulási joggal rendelkezők választhatnak maguk mellé játszótársat. A Debrecen, a Fradi, a Haladás, a Kisvárda, a Mezőkövesd, az MTK és a Puskás képviselői a Csákvárra voksolnak, a másik három csapat nem jelöl, a szavazásnál pedig tartózkodik. A voksolás után ezt azonnal meg is bánják, az induló tabellán ugyanis a nevük mellett mínusz tizenkét pont jelenik meg. Van egy apró csillagocska a számok mellett, de ahhoz nem tartozik semmilyen magyarázat a táblázat alján. Érdeklődésükre jellemzően olyan válaszokat kaptak, hogy „Majd később lesz indoklás!”, meg „Csak.”, meg „Mégsem tizennyolcat vontak le?”

A bajnokság maga rendben lebonyolódott. A kiesés kérdése például roppant hamar eldőlt, mert az Újpestet a harmadik, a Diósgyőrt a tizedik, a Vasast pedig a huszonötödik forduló után zárták ki, hol azért mert volt rajtuk sapka, hol azért mert nem. A harminchárom körös pontvadászatot végül a Puskás nyerte csupa győzelemmel, mögötte kilenc ponttal lemaradva végzett a meglepetéscsapat Csákvár, a dobogó legalsó fokára pedig a Videoton léphetett úgy, hogy csak az előtte záróktól kapott ki, mindenki mást megvert. A Fradival a három meccsből egyszer játszottak idegenben, talán az volt a szezon legélesebb összecsapása, csak egy utolsó perces tizenegyessel húzták be a derbit. Azon a meccsen tesztelte a Szövetség azt a szabálymódosítást, hogy a tizenhatos vonalai mellé két méterrel kijjebb húztak még egy mészcsíkot és az így megnövelt büntetőterületen belül történt szabálytalanságok esetén járt a tizenegyes. Egy ilyen szituációt követően született az egyetlen gól, ami után az összes funkcionárius elégedetten csettintett, bár abban megegyeztek, hogy az óvatosság elve miatt, ezt a változtatást a későbbiekben is csak egyes klubok meccsein vezetik be. Egyelőre.

most akkor tulajdonképpen miről is lenne szó?

A második vonalban ugyanakkor az átszervezés miatt gyilkos szezonnak vágtak neki a csapatok. A kiírás szerint csak a harmadik, a negyedik, az ötödik, a hatodik, a hetedik, a nyolcadik és a kilencedig maradt benn a húsz gárda közül. Pontosabban csak tizenkilenc csapatról beszélhetünk, mert a Honvéd az őt ért megaláztatás miatt még a kezdés előtt visszalépett a bajnokságtól. Aztán a létszám szép lassan tovább csökkent, mert szép sorjában a Cegléd, a Budaörs, a Kozármisleny, a Szigetszentmiklós, a Vác és végül a Kazincbarcika is összeomlott anyagilag. Számos helyen a fő támogató lépett vissza az egyik pillanatról a másikra, illetve az önkormányzatok számára tiltotta meg egy hirtelen felindulásból elfogadott kormányrendelet a profi csapatok közvetlen támogatását. A soroksáriakkal egy elszámolási vita folytán az FTC felbontotta az együttműködési szerződést, aminek következtében márciusra csak öt játékosuk maradt, míg a Szeged 2011 csapatának tulajdonosi köre végre meg tudott állapodni a SZEOL-lal az egyesülés kapcsán, ennek azonban az volt az ára, hogy a közös csapatnak tavasszal már az NB III-ban kellett szerepelnie. A ligát végül a Balmazújváros nyerte meg, egy ponttal az ETO előtt. Szerencsés harmadikként a Szolnok is felkerülhetett volna, de a klub hosszas tanakodás után nem vállalta a magasabb osztályt, sőt a profi labdarúgás működtetését is beszüntették a városban, ezért csak a megyekettőben indultak 2018-ban. A paksiak nem kapták meg a profi ligában induláshoz szükséges jóváhagyást, mivel a sporttelep pontosan Paks olyan városrészén fekszik, ami egy az atomerőmű-bővítéssel érintett terület szélén helyezkedik el és így a pályát haladéktalanul fel kellett számolni. És hirtelen. Példának okáért az utolsó hazai meccsük csak hatvankét percig tartott, mert akkor lett jogerős a bontási engedély és indulhattak a munkagépek. A kormány garanciát vállalt ugyan egy új stadion építésére, de érthető okokból erre csak 2025-ös átadás mellett tehetett ígéretet. Túl gyorsan történtek az események és valljuk be, a klub képviselői sem álltak a helyzet magaslatán, nem volt B-tervük, ezért számukra is – ha csak átmeneti időre – maradt az amatőr futball. Így aztán a jobb gólkülönbséggel ötödik Nyíregyháza léphetett feljebb, amely pénzt és energiát nem spórolva akarta nagyon az első osztályt és érezhetett végül nem kicsi elégtételt a 2015-ös jogtalan kizárás után. Amikor megszületett a végleges döntés és elfogadták a csapat nevezését, a Dragóner-Rudolf edzőpáros irányításával célba érő társaságot tizenkét lovas hintóval vitték körbe három napon át a városban. Utána két napig a szurkolók húzták a fogatokat.

A szépen elfogyó csapatok következtében kieső végül egyáltalán nem volt és ez így helyes, mert a sport elsődleges célja nem a kudarc, hanem a siker. Utólag derült ki, hogy az NB III-as bajnokok közül is csak a Pécs akart előrébb lépni. Nyugaton az Érd, keleten a Méhkerék maradt ott, ahol volt.

A Magyar Labdarúgó Szövetség minden jobbító szándéka ellenére, amikor 2018 nyarán, az oroszországi vébét kísérő mámor lecsengését követően elindult az új idény, mindenki tudta, hogy ismét a szürkeség hónapjai jönnek. Hiába játszott elődöntőt a magyar válogatott, a csapat korábban itthon futballozó játékosai kivétel nélkül a négy nagy európai ligába és Kínába igazoltak, így számunkra az igazi labdarúgás továbbra is csak a tévén keresztül volt hetente elérhető.

Ráadásul 2020-tól egyaránt húsz csapatosra emelték az első és a második osztály létszámát.

*

Végszó.

„A Magyar Kupa és a professzionális bajnokságok lebonyolítása a korábban meghatározott létszámmal (NB I – 12 csapat, NB II – 20 csapat) és formában zajlik az elkövetkező években is. Felvetődött a másodosztály mezőnyének szűkítése, ám az egész ország területén zajló fejlesztés szempontját figyelembe véve az elnökség a jelenlegi létszám megtartását tartotta indokoltnak.

[részlet az MLSZ 2017. március 2-i elnökségi ülését követően kiadott közleményből]

Alapértelmezett
élet, életkép

Külvárosi történet

 

az ott már a mennyország

“A szünetben azt mondtam: ebben a Videotonban ennyi van. Tévedtem.”

(Urbányi István értékelése a Gyirmót-Videoton [0-4] meccs után)

 

Ezt hogy’ a faszba lehetett így elrúgni, baszd meg!? – tette fel az adekvát kérdést barátjának a felettem lévő sorban terpeszkedő, egyébként kellemes kinézetű, húsz év körüli lány. Én már akkor sejtettem, hogy érdemes lesz rá odafigyelni, amikor a kezdés előtt azon tanakodott, vajon Suljić tényleg sérült vagy csak bekamuzta az egészet a Vidi.

Szerinte az utóbbi.

Régi vágású vagyok, ha a jegyem a 7. sor 11-es székére szól, akkor oda is akarok ülni. Akkor is, ha egyébként a teljes szektor üres. Rosszul érzem magam, ha nem jön össze, kikészít a folyamatos rettegés attól, hogy jön még egy olyan valaki mint én, akinek ez fontos és szól, én meg csak állok szótlanul vagy esetleg óvatosan mutatok arra a szemétládára, aki leült az én helyemre, akinek a szabályok semmit nem jelentenek, aztán arrébb húzódok és közben észrevétlenül felnézek az eredményjelző órájára: vajon mennyi van még a kezdésig? Talán nem lesz több néző. Vagy ha igen, az ne ide jöjjön. Lassan peregnek a percek és szívből gyűlölöm azokat, akik a bíró első sípszava után érkeznek. Igen. Ilyenkor már ölni tudok a tekintetemmel és néha megjegyzést teszek a tiszteletről.

Általában nem értik.

A lány piros cipője pontosan az én székem támláján pihent, miközben nyomogatta a telefonját és monologizált. Valószínűleg ő ezt beszélgetésnek fogta fel, de láthatóan a barátja másként gondolt a dologra, mert ugyan tisztelettudóan ühümözött végig, a tekintetében láttam, alig várja, hogy Karakó játékvezető elindítsa végre a játékot és akkor talán csend lesz, legfeljebb a szokásos stadionzaj hallatszik majd, ami lassan és könyörtelenül elnyomja kedvese hangját.

Eggyel arrébb ültem hát, így aztán persze jött a szokásos félelem, de szerencsére ezen a vasárnapon a kezemre játszott minden és hat órára a szektor úgy telt meg félig, mintha egy szabályos vonalat húztak volna a székem köré és a lányon meg a barátján kívül ebbe a körbe senki nem tudott belépni. Egy férfi próbálkozott ugyan, de amikor a vonalhoz ért, hirtelen visszahőkölt mintha nekiment volna egy láthatatlan falnak, aztán az első meglepetés után tett egy bizonytalan mozdulatot a kezével, keresve az akadályt, végül leült a 7. sor 6. székébe.

Az a jóleső érzés volt bennem, hogy no lám!, érdemes ragaszkodni a megszokásainkhoz, mert a jutalom nem marad el. Az az egy helynyi önfeladás meg igazán megérte.

egy lehetséges utóhasznosítás

Suljić kezdett és ez önelégültséggel töltötte el a lányt, a barátja pedig minden bizonnyal büszke volt rá, mert hősiesen tűrte azt is, hogy az idő múlásával egyre inkább bekúszott mellénk az a semmivel sem összehasonlítható szag, ami a női parfüm és a lassú izzadás elegyéből keletkezik és a forrása egyértelműen beazonosítható volt. Nem volt túl penetráns a bűz, ugyanakkor mérhetetlenül kellemetlen tudott lenni. Arra gondoltam, kár, hogy az a csak a képzeletemben létező kéz, ami a körömet rajzolta, nem húzott nagyobb ívet.

Vagy esetleg készíthetett volna egy búrát.

A csapatok közben reménytelenül feszültek egymásnak. A futball szép játék, ami jellemzően szórakoztat. Nehéz leírni, hogy mivel, de talán van egy konszenzus, ami a könnyedséget, a játékosságot és a kreativitást teszi az első helyekre. Itt most szó sem volt ilyesmiről, ezért jobb híján keresni kezdtem azokat az elemeket, amik nem feltétlenül szoríthatók ezekbe a kategóriákba, de most mégis, kényszerűségből az örömforrást, az én örömöm forrását jelenthetik. Így találtam meg az esetlegességet, hiszen annak is megvan a maga bája, ha a tudatos építkezéssel szemben egy csapat ezt részesíti előnyben. Csupa-csupa előre vágott labda, öncélú passzok, semmire sem jó cselek garmadája, amiket persze az első pillanatban elrontanak. Miért történik mindez? Minden bizonnyal a képességekkel magyarázható a dolog, meg persze azzal, hogy a társaságnak igazából nincs edzője. Deklaráltan persze van valaki, akit beírnak ezzel a titulussal a jegyzőkönyvbe, de már a testbeszéde elárulja: csalás történt, jobb esetben, ha megengedő vagyok, ő csupán egy szerepet játszik. Áll a kis zónájában, pózol, esetleg a negyedik bíróval perlekedik, de azt is úgy csinálja, hogy még a legrosszabb ripacs is elszégyellné magát. Számomra, akinek semmilyen komoly érzelmi kötődése nincs egyik pályán lévő csapathoz sem, ez a fajta színház kifejezetten szórakoztató. Nem hallani a szavakat, de a gesztusok mindent elárulnak. Igazából az az érdekes, hogy a csapat lassú, de látványos összeomlásával párhuzamosan ő is elfárad, befásul, a végére el is tűnik. Olyan mintha már csak egy árny bámulna maga elé mélabúsan a kispad előtt, akiből majd csak akkor bújik elő újra az ember, amikor értékelni kell a végén. Akkor aztán megelevenedik és szépen formált kerek mondatokkal beszél mellé.

Ekkor látni és hallani igazán: fogalma sincs az egészről.

segítene valaki?

A butaságban az a jó, hogy az még a jobb, szervezettebb és tudatosabb csapatoknál is megfigyelhető, persze elsősorban akkor, ha alacsony a nívó. A már sokszor emlegetett Suljić nem ügyetlen futballista, akitől azonban nincs távol a simlisség. Törékeny alkat, akit sűrű fickándozásai során előszeretettel rúgják agyon kevésbé pallérozott ellenfelei. Vagy csak megfegyelmezik, ő azonban ekkor is hajlamos eljátszani a nagy halált. A jó bíró arról is megismerszik, hogy egy ilyen fetrengés után leküldi ápolni a delikvenst, aztán nevelési célzattal csak kis spéttel engedi vissza a csatába a gyorsan talpra álló harcost, aki így hosszasan integet hiába, majd értetlenkedik, végül pedig megsértődik. Karakó sporttárs él is ezzel a fegyverrel, a derék bosnyák azonban megpróbálja kicselezni és a tartalékbíró félreérthető mozdulatára hivatkozva visszaszalad a pályára. A retorzió nem marad el: jön a megérdemelt sárga a renitensnek. Ekkor hirtelen, mintha csak egy karmester emelné a pálcáját és intene, indul a műsor: a komplett gárda a stábbal egyetemben tiltakozik a szörnyű igazságtalanság ellen és ujjal mutogat a galád és megbocsáthatatlan tettet elkövető negyedik bíróra. Feljelentik, kinevetik, lehülyézik, jó esetben csak szánják.

Közben pedig éppen írják a saját bizonyítványukat: fogalmuk sincs annak a játéknak a szabályairól, amit éppen űznek.

Van idő a merengésre, mert az első félidő nulla-nullával végződik, így mindkét társaság azzal a boldog tudattal ballaghat az öltözőbe, hogy megvalósította azt, amit eltervezett, minden a legnagyobb rendben van és ebből még bármi kisülhet.

A lány és a fiú is eltűnik a szünetre, mint az igazi főszereplők. Biztosan isznak egy bambit valahol, esetleg keresnek egy zuhanyzót. De persze nem és ez a felismerés még annál is hamarabb eljön, mint a vendégek első gólja nagyjából harminc másodperccel az újrakezdés után.

arra van az nb2

A hazai mester itt aztán végképp elindul a szellem lejtőjén, míg a másik oldalon a baseball sapkát idétlenül a fején tartó Jimmy Sommerville hasonmás tudja és érzi, hogy megérkezett a magyarfociba és ha nem vigyáz itt is marad, mert ebben a világban sokszor a kevés is elég. Persze azért ő már sok mindent látott és tapasztalt, így valószínűleg egy ideje rájött, hogy hazudott neki a menedzsere, amikor azt mondta: ez magasabb szint lesz mint az Ekstraklasa.

A Videotont kísérő szimpatikusok közben egyre nagyobb elánnal nyomják a tamtamot, a remek dallamokra épített rigmusaik üzenete azonban nem jön, nem jöhet át kellően, mert a szövegmondásuk gyalázatos és a vélhetően magyar szavakból álló nótákból kizárólag a ’hej-hej’ érthető.

Vagy a hely-hely.

A mészárlást nem lehet megállítani. A nemvendég nézők többsége már az első perctől kezdve apátiába merült és ez a helyzet csak fokozódik az idő múlásával. Talán csak egy trombitás alkot nagyot. Igaz, ebben a versenyben az is elég a győzelemhez, hogy különösebb logika nélkül, néha egy-egy hangot véletlenszerűen kiprésel a hangszeréből. Nem akarok teljesen igazságtalan lenni, ezért azt a javára írom, hogy a hazai csapat bemutatásánál igyekezett mindig a nevek után fújni.

Aztán Karakó sporttárs három jól kivitelezett sípszóval a végén elvitte ezt a pálmát is. 0-4 lett és bizony volt olyan helyi drukker, aki szerint kis szerencsével akár fordított eredmény is születhetett volna. Ő minden bizonnyal teljes mértékben félreértette Albert Einstein munkásságát.

Hazafelé menet, a buszmegállóhoz vezető kihalt utcában egy idősebb úr sétált előttem. Bizonytalan léptekkel haladt, nem tudtam eldönteni, hogy ugyanonnan jöttünk vagy ő esetleg csak megivott pár pohárkával valamelyik kocsmában. Nincs is a dolognak jelentősége. Valószínűleg nem vett észre és mielőtt befordult volna az egyik kis mellékutcába, hosszan és jól hallhatóan fingani kezdett.

Ekkor eszembe jutott a lány a stadionból és arra gondoltam: minden relatív.

még majdnem harmincszor lehet nyerni

 

Alapértelmezett
vélemény

Az öreghalász és a nagyravágyó felesége

halász és felesége

a csillagokat is az égről, drágám!

Valószínűleg mindenki ismeri a címben szereplő klasszikus mesét.

A rend kedvéért azonban összefoglalom a sztorit. Adott egy házaspár, ahol a férfi halászként dolgozik, míg az asszony gyakorlatilag nem csinál semmit. Elvárásai azonban vannak, így amikor megütik a főnyereményt, ti. a jóember kifogja az aranyhalat, s az a szabadságáért cserébe remek üzleti ajánlatot tesz (értsd: teljesíti minden kívánságát!), újabb és újabb abnormális igényekkel lép fel. Először szép házat akar, aztán kastélyban grófként, a következő napon várban királyként, majd palotában császárként élni. A halacska lassan kezd morcossá válni, de minden alkalommal leokézza a kérést. A néni persze – főként, hogy ilyen frankón mennek a dolgok – nem tud leállni és következő alkalommal már a világ ura szeretne lenni. Na itt sokall be az aranyhal és küldi őket vissza a halászkunyhóba.

Ez a remek tanmese már régóta motoszkál a fejemben. Főleg amikor a hazai futballklubokhoz kapcsolódó un. szervezett szurkolói csoportok, ó pardon! ultrák tevékenységét követem nyomon.

ultras

ez is egy önkifejezés

Ugye az mindenki számára világos, hogy ma Magyarországon nem létezik minőségi labdarúgás. Ami nálunk profi futball néven fut, az nem az. Az más kérdés, hogy a körítés (MLSZ, média, etc.) szerint igen. Én azonban még egyszer mondom: bullshit az egész.

A normális és a h*lye szurkolók is tudják ezt. A különbség csupán annyi köztük, hogy az előbbiek már egy ideje nem járnak meccsre. A második társaság tagjainak derékhada pedig létrehozta az ultracsoportokat. Persze sok jószándékú ember is csatlakozott hozzájuk, akikben élt vagy él valamilyen vadromantika és azt gondolták, nálunk is meg lehet csinálni azt, ami a világ szerencsésebb részén működik. Nem lehet megcsinálni! Főleg azokkal a figurákkal, akik ezeket a csoportokat irányítják.

A foci ugyanis ebben a kontextusban teljesen másodlagos dolog. Komoly önértékelési problémákkal és egyéb frusztrációkkal küzdő fiatalemberek csapatba verődve végre nyertesnek érezhetik magukat. Bónuszként mindez nyakon öntve egy jó adag náci szélsőjobbos maszlaggal.

Amikor elindult a szurkerkártyákkal kapcsolatos mizéria, a fiúk akcióba léptek és ami még árulkodóbb: kooperálni kezdtek egymással. Mármint a különböző csapatokkal szimpatizálók. Ez önmagában nem lenne probléma, szerintem azonban semmi mást nem bizonyít, mint azt az egyébként is teljesen egyértelmű tényt, hogy ideológiában sokkal közelebb áll egymáshoz egy FTC és egy Újpest ultra, mint például két fradista szurkoló. Például közösen üvölthetik a San Marino-i éjszakában, a válogatott meccs huszadik percében az „Utállak sz*r Szlovákia!” kezdetű okosságot.

Mert miről is van szó? Lehet itt papolni, de az egész arra van kihegyezve, hogy a balhézókat lényegesen egyszerűbb legyen megtalálni és kiszűrni. Ez ugye komoly érdeksérelmet jelent. Az a legszebb egyébként, amikor ilyenkor az utált liberális érvrendszerrel jönnek és az emberi jogok megtiprását vizionálják. Muhaha!

A válasz egy álszent ’szoftbojkott’ lett, amibe bőven belefért, hogy kimegyünk a meccsre és ott szakmányba mantrázzuk azokat a rigmusokat, amiket az MLSZ tuti büntet. A legalja, amikor valamelyik nagyeszű beordítja, hogy „Akkor százezerér’!”, mire már fel is zúg a „B*zi MLSZ!” és társai. Az utóbbi egyébként természetesen egy más jellegű önkifejezés kapcsán is örömforrást jelent a srácoknak. Hogy ezzel ártok a szeretett csapatnak? Hol fontos ez?

Ennek ellenére a klubok mégsem lépnek komolyan. Talán csak Hemingway meg Kubatov keménykedik. Meg is kapják a pofájukba. A többiek attól tartanak, hogy még az a kevés néző is elvész, ha ezek az arany gyerekek eltűnnek.

(Egy röpke mellékszál. Az újjáépülő ETO menedzsmentje is azon az úton indult el, hogy elkezdte kinyalni a helyi ultrák s*ggét. Ennek első lépéseiről, illetve a visszásságokról magam is írtam már itt. Amikor a klub belőtte az aktuális szezon jegy- és bérletárait, a szervezett szurkolói csoport behisztizett, mert nem kapta meg azokat a kedvezményeket, amiket az utált Tarsoly-érában igen. Nyilvánvalóan hibáztak Győrben, amikor a dresszek kiválasztásával szemben ezt a kérdést nem vitatták meg az ultrákkal.)

Az MLSZ végül kimenekül a kötelező szurkolói kártya fenntartásából. Mi történik? Nem elég! A regisztráció sem kell! Blablabla! Mondják ezt olyanok, akik közül valszeg a legtöbbnek van például olyan Smart vagy SuperShop kártyája, ahol több személyes adatot adott meg, mint az un. regisztráció során.

Most itt a legújabb eset. A Videoton és a Ferencváros ultrái egy szektorban kívánnak szurkolni a két csapat bajnoki meccsén, mivel borzasztó az a procedúrába, amibe belekényszerítik szegény drukkereket csupán csak azért, mert meg akarják nézni imádott klubjukat a ligában. Ráadásul mindenhol más a menet.

És most már Garancsi is berágott.

Lehet, hogy hamarosan az aranyhal elküldi végre ezt az egész bagázst a jó büdös francba?

aranyhal2

ennyi volt srácok

Alapértelmezett
vélemény

Párhuzamos univerzum

paralleee

Ez a poszt a Videoton-TNS BL-selejtező 78. percében született meg a fejemben.

Körülbelül öt percet láttam a meccsből, amikor a walesiek megrúgták a góljukat. Háttér tévézésnek gondoltam az egészet, nem többnek. Az un. magyarfocival gyakorlatilag leszámoltam és semmi esetre sem akartam egy újabb bőrt lehúzni erről a velejéig korrupt, profinak csúfolt hazai labdarúgásról.

Csakhogy ekkor a walesi szélső csinált egy nem túl komplikált visszacselt – tudom, miről beszélek, kedden én is benyeltem egy hasonlót, szégyelltem is magamat rendesen -, centerezett és a másodikként érkező társa becsúszva bekotorta a bogyót.

A fehérvári belső védők mindezt valamilyen katatón állapotban statisztálták végig, még arra sem volt erejük, hogy egy gyenge próbálkozással lest reklamáljanak. Nagyon gyorsan történt minden. Az egész szituáció a futball végtelen egyszerűsége miatt volt ijesztő és egyben gyönyörű.

Olvastam mostanság valahol, hogy a magyar focistákkal elsősorban az a baj: munkaként tekintenek erre a csodálatos játékra, hiányzik belőlük a szenvedély. Torghelle Sanyi egy ilyen kijelentésre nyilván bemutatna egy stukkoló ijesztést arcra, de ő képviseli a kisebbséget. Igen! Azok az arcok! Semmi indulat, semmi düh. Még a hazatérése után a helyi viszonyokba gyorsan visszataláló, indolens és elsősorban operettista karaktert formázó Juhász Roland is leszegett fejjel üldögélt a kispadon, miután pár perccel korábban sérülés miatt le kellett cserélni.

Aztán folyt tovább a meccs a sóstói trópuson, a szakértők nyilván elemezték a helyzetet, de ez számomra csak egy egyre távolodó világ apró jeleiként volt értelmezhető, már csak azért is, mert Bozsik Péter némán tátogott a laptévében.

Gondolatban elrepültem egy másik bolygóra, ahol minden fordítva van, a valóságot mi magunk találjuk ki és amit a szemünkkel látunk, csupán fikció.

A futball is egészen más volt, legalábbis ahhoz képest, ahogyan én azt az idegen országokból sugárzott közvetítések alapján eddig elképzeltem. Ha rezdült a háló, mindig örülhettem, mert függetlenül attól, hogy melyik kapuba ment be a labda, a gólt a MI csapatunk szerezte. No jó, amikor a különbség már legalább ötgólosra nőtt, a másik csapatnak is jóváírtak egy-két találatot. Mert a szívünk azért nem volt kőből és egy idő után már nem is volt olyan szórakoztató állandóan győzni.

És a Nemzeti Sportban meg a FourFourTwo-ban megjelentek végre értelmet nyertek, ráadásul az összes külföldi trénerről, meg azokról, akik kritizálták az itthoni viszonyokat végre kiderült, hogy teljességgel kóklerek, jó esetben vették a diplomájukat.

A BL-t, az EL-t magyar csapatok nyerték, a válogatott végigverte a világot.

Aztán egyszerre megint az M4 műsora villant a szemem elé és azt láthattam, hogy a hosszabbítás második félidejében valahogy összejött az egyenlítés és ezzel gyakorlatilag a továbbjutás.

Nincs itt semmi probléma: Szöllősi György és az összes tettestársa továbbra is aranynak mutathatja be a sz*rt.

Legalábbis a BATE-val zajló párharc lezárásáig.

a táj szép, a levegő jó, a foci olyan, amilyen

a táj szép, a levegő jó, a foci olyan, amilyen

Alapértelmezett