történelem

Szabadság

én vétkem, én igen nagy vétkem

A bajok általában ott kezdődnek, amikor valaki olyan szerepet akar eljátszani, ami nem ő. Az rendben van, hogy szerepfejlődés meg miegymás, de vannak olyan dolgok, amikre genetikailag nem vagyunk alkalmasak. Pont azért vagyunk, aki vagyunk és nem mások.

Én például soha nem akartam igazi hősszerelmes lenni. Miért? Mert nem az vagyok. Nem vagyok az. Hányszor szerettem volna hinni, hogy igen? Párszor megpróbáltam, de a vége mindig ugyanaz lett: bukás. Jobb esetben. Mert azért akadt példa a szánalmas elkullogásra, a színpadi halálra is. De nem a heroikusra. Arra, ami megsemmisít. Ami hosszú ideig eltűntet minden térről. A világról. Ami után meg akarsz halni. Persze nem komolyan, csak éppen annyira, hogy észrevegyenek. Mondjuk ő. De ő sosem fog ilyenkor látni. És ez jó, igazából szerencse, hogy ez így van. Mert esetleg később, egy most még el sem képzelhető jövőben újra találkoztok, és ő nem fogja tudni, hogy egyszer, korábban már megtörténtek azok a dolgok, amik most megint, és akkor te elrontottál mindent.

***

A jobb oldalon futott a támadás. Nem volt sok hátra és a Videoton már 2-0-ra vezetett. Az ETO kitámadott, de csak kapufákra tellett az erejéből. És ahogy ilyenkor lenni szokott, a nyomás alatt lévő társaság hirtelen labdát szerzett, megindult a kapu felé, a szélső az alapvonaltól húsz-huszonöt méterre felnézett, aztán alábökött a labdának. Nem lehet tudni, hogy látott-e valamit vagy szimplán az érzékeire hallgatott? Sok veszítenivalója nem volt.

A kapu előtt nem sokkal Csikós várta a beadást. Sok minden megfordult a fejében. Azt biztosan tudta, hogy a meccs folyásán már nem tud fordítani. Megbízható, rakkolós védőként ismerték, aki ritkán vagy inkább sosem került bele a forduló válogatottjába. Ő volt az az ember, akit utolsóként írt fel a tréner a táblára, amikor kihirdette a kezdőt, de mégsem volt benne sosem félsz, hogy nem lesz rajta a listán. Egy pillanatra ezúttal is beugrott neki a sablon, hogy egy egyszerű spiccel kitolja a bőrt az alapvonalon túlra, aztán jöhet a szöglet, amit rutinból levédekeznek.

De most valamiért mocorgott benne a kisördög és amikor a labda ívét követte a levegőben elhatározásra jutott: mellre veszem, aztán a lazán hulló pettyest egy látványos ollóval visszahúzom a mezőnybe. Ha szerencsém van, még gólpassz is lehet belőle, négy perc van még hátra, akár vissza is hozhatjuk a derbit.

A labda szépen jött középre, igazán pompás ütemben érkezett meg az ötös sarkára. Csikós elégedett volt a tervével, ami talán el is kényelmesítette. Középre nézett és látta, hogy a társa sehol nincs, így tényleg neki kellett megoldani a helyzetet, mivel Jován határozott léptekkel közelített.

3-0 vagy 2-1.

Látta maga előtt az eredményjelzőt pár perccel későbbről, no meg hallotta a szpíker hangját, ahogy beleordít a lassan szürkülő gyárvárosi éjszakába. Góllövő: Handel! A passzt adta: Csikóóós Lajooos!

Megborzongott. Még sosem kapott hatosnál jobb osztályzatot a Népsporttól. Talán most.

Ahogy hozzáért a mellkasával a labdához, már érezte, hogy nincs minden rendben. Sokkal nagyobb puffanás volt, mint amire számított. Ráadásul nem is úgy történt a találkozás, ahogy előzetesen elképzelte. Nem szimmetrikus a bordám! – villant be neki a rémisztő gondolat, de nem maradt ideje a korrekcióra, mert a fekete-fehér játékszer valószínűtlen pályát bejárva közelített Balázs kapus felé. Az ősz hajú portás megpróbált mindent, de igazából az ő mozgása sem volt tökéletes, így aztán amikor a labda felé nyúlt, elbizonytalanodott, aztán szíve szerint már visszahúzta volna a kesztyűt, de a fizika törvényét nem tudta legyőzni, és a kapkodás a külső szemlélő számára esetlen mozdulatsornak tetszett, aminek a végén a labda valószínűtlen lassúsággal begurult az alsó sarokba.

Góllövő: Csikós öngól.

A hangosbemondó szenvtelen hangja sokkal kegyetlenebb volt, mint valaha. Szinte rimánkodott, hogy mondják be a gólpasszt adót is, de aztán rájött, hogy attól nem lenne kellemesebb, mert igazából az is ő volt.

***

Másnap félve ment le az újságoshoz. Alig hallható hangon kért egy Népsportot meg egy Népszabadságot, a visszajárót nem is kérte. Öt húsz – volt a válasz.

Amikor kinyitotta a lapokat, megkönnyebülten látta, hogy nem róla szólnak a hírek. Igazából a sorok között jelent meg, hogy mi történt. Nem is vesztegettek sok szót rá: kettő után már nem volt jelentősége a harmadiknak. A körülmények? A részletek? Ugyan!

Új párt született előző nap. És új újság.

***

Rába ETO – Videoton 0-3

ETO: Balázs – Csikós, Hlagyvik, Bordás, Turbék – Urbányi (Mörtel), Bücs, Preszeller, Rubold (Somogyi) – Handel, Hajszán.

Videoton: Petry – Végh, László, Németh Z., Horváth G. – Máriási (Sipos S,), Csucsánszky – Sallói (Kanyok), Petres, Jónás, Jován.

(1988)

soha többet

Alapértelmezett
vélemény

Ultra ultra

Louis, I think this the beginning of a beautiful friendship

Lassan egy hete próbálom értelmezni illetve helyére tenni az ultrák egyik emblematikus figurájával, Kocsis Balázzsal készült interjút, ami a futsalosok honlapján jelent meg.

A beszélgetés szerintem túlságosan baráti ívét talán csak az utolsó, a klub jövőjére vonatkozó kérdésre adott válasz töri meg, amiben a korábbi optimista szavakhoz képest egészen érdekes mondatok hangzanak el, mint például ez.

“Attól tartunk, két dolog jöhet, jöhet egy befektető, aki bármit megtehet és az embernek onnét nem lesz belelátása, vagy a lehet, megmarad minden úgy, ahogy van, ami nem lesz elég egy NBI-es markáns csapat kialakításához.”

Aztán egy tegnapi cikkben, ami a csapat új mezét hivatott beharangozni, Balázs újra megszólalt.

“Megegyeztünk, hogy mi is szeretnénk, ha szorosabb kapcsolat lenne a klub és a szurkolók között.

Nekünk, ultráknak három fontos témában kellett változás.

Az egyik a klub címere, hogy hagyjuk el a Tarsoly-érában használt szinte fradis címert. Ez megtörtént, bár ami helyette lett, azzal nem vagyunk elégedettek. Túlságosan bonyolult, nem tetszik a pajzs formája, az E és az O betű nem egyforma nagyságú és szerintünk felesleges bele az alapítási évszám, hiszen ez már nem azonos a múlt század elején létrehozott klubbal. Nem modern, ráadásul a bonyolultsága miatt nagyon sok pluszmunkával lehet csak drapériára vagy bárhova felfesteni.

A második téma az volt, hogy a csapat mindig zöld-fehérben játsszon, ne tiszta zöldben vagy tiszta fehérben vagy narancssárgában, ahogy az utóbbi időben szinte mindig. Ezt megfogadták a vezetők, örülök, hogy részt vehettünk a döntéshozatalban. Szerintem szép felszerelésekre esett a választás és remélem, a következő években ez a mez és nadrág variáció jellemzi majd mindig az ETO együttesét.

A harmadik a baráti kör újjáalakítása volt, hiszen sok olyan szurkolója van a csapatunknak, aki nem akar a keménymag tagja lenni, de szüksége lenne a szervezett klubéletre. Ebbe az irányba is megtettük a lépéseket.”

A történet egyszerre kikerekedett, aztán rögvest kapott is egy piszok nagy gellert.

A klub részéről mindenképp dicsérendő, hogy próbál kapcsolatot keresni azokkal, akikért ez az egész, ti. ETO, tulajdonképpen van. Ebben a relációban nem is kell nagyot fakítani, mert Tarsoly Csaba, khm… hogy is mondjam finomam, erre nem volt túl nyitott.

De talán érdemes volna Drucskó elnök úrnak és munkatársainak elgondolkodnia azon, hogy mekkora teret enged sz együttgondolkodásnak.

Nehogy akkor már túl késő legyen, amikor a kezdőcsapatot is egy jól látható és hallható, markáns csoport szeretné összeállítani.

nyúl puskával

Alapértelmezett