történelem

Perfumo

a ’74-es világbajnokságon a Hollandia elleni meccsen Cruijffal fog kezet

Martín Demichelis.

Aki követi a világfutballt, ismeri. Ötvennégyszer játszott az argentin válogatottban, két gólt is lőtt. Középső védőként illetve védekező középpályásként ez felettébb dicséretes.

Komoly múlt a River Plate-ben, aztán majdnem kétszáz meccs a Bayern Münchennel. Kis malagai kitérő után közelít a száz fellépéshez a Manchester City dresszében.

Irigylésre méltó nacionálé úgy, hogy egy erősen középszerű focistáról van szó. Az albiceleste szintjén pedig feltűnően gyenge. Ha valaki veszi magának a fáradtságot és csak a spanyol ligában szereplő honfitársaihoz hasonlítja, nem fogja érteni, hogy mi a fene indokolja tündöklését.

Roberto Perfumo.

Minden idők egyik legjobb dél-amerikai védőjátékosa, aki tíz éven keresztül, hatvannégytől kezdve volt az argentin válogatott stabil tagja. Olyan időkben volt harminchétszeres válogatott, amikor még az évi négy-öt meccs volt a jellemző.

Ő is a Rivernél volt ifista, de a Racinggal lett bajnok ’66-ban. Összesen nyolc évig szolgálta a kultikus klubot, majd belekóstolt a légióskodásba. Akkor még nem volt jellemző, hogy a nagyok Európába kerüljenek, így a Cruzeiro csapatában húzott le három idényt, hogy aztán újra otthon, a River Plate színeiben fejezze be pályafutását.

Miután felhagyott a futballal, tévékommentátornak állt.

Csütörtökön kollégáival ebédelt amikor elesett, csúnyán beütötte a fejét és a koponyasérülésbe hamarosan belehalt.

Fatális történet.

Hetvenhárom éves volt. Európában nem lett különösebb hír a halála.

Eduardo Sacheri regényében (El secreto de sus ojos – Szemekbe zárt titkok) a beteges gyilkos (Isidoro Gomez) fanatikus Racing drukker. A legjobb idegen nyelvű filmként Oscar díjat elnyerő verzióban van egy olyan jelenet – ami egyébként a könyvben nincs – , amiben a nyomozók Gomez leveleiből idézve jönnek rá: az El Cilindróban kell keresniük a tettest.

Juan Carlos Oleniak, Norberto Anido, Juan Carlos Mesías, Pedro Waldemar Manfredini, Julio Alberto Babastro, Ataúlfo Sánchez – szól a felsorolás.

Mindannyian az ötvenes-hatvanas évek Racing legendái.

Perfumónak is helye lett volna a listán.

az újságíró

 

Alapértelmezett
próza

Az utolsó meccs

spori

Amikor felemelte a zászlót, valami egészen különleges dolog történt, olyan, ami korábban még sohasem, pedig jó ideje rótta már a métereket a vonal mellett. A nyél ugyanis megnyúlt és egyenesen fel, az ég felé tört.

Először neki sem tűnt fel, hiszen az ember nem fölfelé figyel és nézi, hol lesz vége a rúdnak. Nem bizony. Fontos, hogy mindig előre kell tekinteni és kontrollálni, vajon a többi szereplő észrevette-e a jelzést? Arra kiemelten ügyelt, hogy minden írott és íratlan szabályt betartson, mivel nagyon szigorú volt magával szemben. Ha elkezdődik a játék, csak arra koncentrálj! Sok a csábítás, hisz ha kint vagy a természetben, a madárcsicsergés, a tücsökcirpelés könnyen elandalíthat, de mi nem azért küldtünk oda, hogy az élet egyéb szépségeit élvezd. Te szolgálsz! Jutottak eszébe valamikor mesterének szavai és az útravalót folyvást szem előtt is tartotta.

Most is csak az volt furcsa, hogy amikor le akarta engedni a kezét, nem sikerült neki. Nem esett kétségbe, mivel korábban is előfordult vele, hogy a meccs vége felé elnehezedett a karja. Főleg, ha folyamatosan emelgetnie kellett az állandó lesek miatt. Ilyenkor egyébként is bosszús volt, mert nem tartotta sokra azokat a csapatokat, akik erre játszottak. Ez csak egy technika, mechanikus az egész. Hol van itt a játék lényege? Dühöngött. Amikor még fiatalabb volt, másként gondolta, mert szerette, ha ő volt a középpontban, a történésék közvetlen közelében és ilyenkor még azt is elviselte, ha folyamatosan szidták. Az idő múlásával már nem voltak ilyen ambíciói: néha magának sem vallotta be, hogy sokszor csak meg akarta úszni az egészet. Megöregedtem?

Megpróbálta újra letenni a zászlót, de nem ment. Beakadt egy ágba? Tette fel a kérdést, de azonnal el is hessegette a gondolatot. Ugyan már!

Ekkor nézett fel először.

Amit látott meglepte, de egy pár pillanat múlva mégis teljesen természetesnek találta az egészet. A nyél ugyanis annyira megnyúlt, hogy a kezdeti vastagsága egy kis idő múlva fogyni kezdett, majd szinte el is tűnt, de igazából mégsem, mert fent a magasban már csak egy nagyon vékony ezüstszálnak tetszett, ami végül belefúródott a napba. A végén lengedező aprócska kockás szövetdarab még éppen kikandikált az aranysárga korongból. Még szerencse, hogy sárga és piros, így legalább látszik belőle valami. Gondolta. Azon morfondírozott, hogy mi lenne, ha elengedné? De nem szerette volna ezt a tökéletes látványt elrontani azzal, hogy esetleg az egész visszazuhan a földre. Másrészt, amikor egy aprócskát lazítani próbált a fogáson, azt vette észre, hogy az nem enged. A zászló és a keze eggyé vált, amikor közelebbről szemügyre vette, olybá tűnt mintha nem is két önálló dologról lenne szó. Nem egy tárgyról és a testének egy részéről, hanem valami köztes állapotról. Az ujjai eltűntek, a karja feketéllett és kemény, gumiszerű anyaggá alakult, míg a zászló nyelén, ami bőrszínű volt és áttetsző, látni lehetett az erek halvány rózsaszín útvonalát.

A külvilág zajai rég nem hallatszottak már. Olyan csend volt, hogy a saját szívverése dobpergésnek hatott. Amikor újra körbetekintett, egyáltalán nem látta sem a játékosokat, sem az aprócska korlátra támaszkodó nézőket. Nem is olyan volt a kép, mintha egy futballpályán lett volna. A klubház és a büfé folyékony masszaként hatott, a domináns zöld színt felváltotta a vörös és a narancs furcsa keveréke, haragos és kissé rémisztő tónusban. Furcsa formátlan figurák jelentek meg mellette, akik némán táncoltak, mozdulataik egyre gyorsabbak és gyorsabbak lettek, végül amilyen hirtelen bukkantak elő, olyan meglepetésszerűen el is tűntek.

A lábai gyökeret eresztettek és mélyen belehatoltak a földbe, de olyan erősen, hogy már meg sem tudott mozdulni. Ő ennek ellenére egyre kellemesebben érezte magát.

Boldog vagyok. Mondta és elmosolyodott.

Alapértelmezett