életkép, szatíra

Tényleg van olyan állat, hogy magyarfutball

ha azt veszem, ez az egész a szórakoztatásról szól

A magyarfoci igenis izgalmas! Kár, hogy nem úgy, mint minden normális helyen. Nálunk jó ideje elsősorban a futball köré épülő, egyelőre sajnos csak képletesen virtuális világ tartogat igazi meglepetéseket. Nem csoda, hogy olyan az ember érzése, talán jobb is lenne, ha magát a sportot kihagyhatnánk a buliból. Simán meg lehetne oldani!

A minden szempontból centralizált közmédia birtokolja a közvetítési jogokat, így semmi akadálya nincs, hogy előre szépen megkoreografált meccseket adjon a tévé. A technika már bármire képes, ráadásul darabszámra megtermelné a szereplőket az akadémiák sora. Felvetődik a kérdés: és honnan lennének nézők a helyszíneken? Ez most komoly? Ha a megfelelő ember kéri, a debreceni stadionban is össze fog jönni az a húszezer fanatikus.

A Népsport már most is sokszor fabulál, náluk még törést sem okozna, ha deklaráltan soha le nem játszott, kamu bajnokikról kellene írni. A közösségi média egyelőre kemény dió, de a hazai internetes kultúra alacsony szintje miatt, nem is biztos, hogy ennek a célcsoportnak a félretájékoztatására érdemes nagyobb erőforrást igénybe venni.

A változtatás másik hozadéka az lenne, hogy a TAO pénzek kapcsán eltűnne minden trükközés, hiszen az igazságon túli labdarúgás térnyerésével okafogyottá válna az infrastruktúra fejlesztése, azaz direktbe lehetne a pénzeket a rövid pórázon tartott vállalkozói kör felé csatornázni, akik aztán haladéktalanul visszaoszthatnák a zsé előre meghatározott hányadát.

Azt hiszem ez lenne az igazi ’Panem et circenses!’, a tökéletes win-win szituáció: a nép tombolhatna a ragyogó mérkőzések okán, másnap pedig az érzést megerősítve olvashatná a színes beszámolókat a sportújságban, no meg a lánglelkű Szőllősi György sziporkázó vezércikkeit a magyar labdarúgás mindenek felettiségéről és ezzel párhuzamosan a Világ, különösen a Nyugat vitathatatlan és elkerülhetetlen hanyatlásáról. Mindezzel párhuzamosan a megfelelő zsebek dagadnának rendesen, természetesen valamilyen nemes és jó cél érdekében. Hogy az micsoda, fedje jótékony homály, de nektek jó lesz, parasztok! (Hoppácska! Csak kicsúszott pedig nem akartuk, ráadásul a kommunikációs tréner is mondta, hogy nem szabad.)

*

A fenti vízió azonban még a jövő zenéje, így sajna azzal kell főzni, amink van, az meg ugye nem sok. A világmegváltó ötleteknek ellenben nincs híján az MLSZ, ami most éppen a profi csapatok létszámának további drasztikus csökkentését dobta be koncnak. Mivel bármi megtörténhet és annak az ellenkezője is, még azt sem zárom ki, hogy ma este kijön a 2017-18-as és a 2018-19-es versenykiírás és az utóbbiban már csak 12-12 első- és másodosztályú csapat szerepel. Személy szerint én ezen azért nagyon meglepődnék. Túl sok ugyanis a futball-bizniszbe belerángatott potentát, helyi kiskirály – legyen az vállalkozó vagy politikus, akinek ez a húzás nagyon fájna.

Szóval lesz még sírás-rívás, meg rohangálás a nemzet szövetségi kapitányához, aki persze jó szokása szerint ezt a szituációt is a marionett bábok rángatásához fogja használni, aminek eredményeként létrejön a leginnovatívabb hungarikum, a sajátos magyar Fregoli Liga, aminek létszáma mindig az adott pillanat érdekei szerint alakul, ennek megfelelően akár szezon közben is ki lehet majd esni és fel lehet jutni. A pontozási rendszer szisztémáját még ki kell dolgozni, én készen állok a feladatra, akár a Szerencsejáték Zrt. kompetens munkatársaival együttműködve.

Egyelőre játszunk el a gondolattal, hogy mi lesz a következő két idényben, ha nagyot akar durrantani a szövetség? Figyelem! Az alábbi eszmefuttatás szigorúan a fantáziám szüleménye, annak a valósággal csak csekély kapcsolata van. Ezzel azt akarom mondani, hogy ne vegyétek véresen komolyan.

A most folyó szezon zárása után, a pályán elért eredmények alapján a következők szerint alakult a 2017-18-as idény mezőnye a két legfelsőbb osztályban.

NB I: DVSC, DVTK, FTC, Haladás, Honvéd, Kisvárda, Mezőkövesd, MTK, Puskás Akadémia, Újpest, Vasas, Videoton.

NB II: Balmazújváros, Békéscsaba, Budaörs, Cegléd, Csákvár, ETO, Gyirmót, Kazincbarcika, Kozármisleny, Mosonmagyaróvár, Nyíregyháza, Paks, Siófok, Soproni VSE, Soroksár, Szeged 2011-Grosics Akadémia, Szigetszentmiklós, Szolnok, Vác, ZTE.

Azonban még a nyár folyamán robban a bomba! A szabályzat egy rejtett pontja azt tartalmazza, hogy azonos osztályban nem szerepelhet egyszerre két olyan csapat, amelyik ugyanazon legendás futballista szellemi örökösének tartja magát. Rögtön megindul a jogászkodás a Puskás Akadémia és a Honvéd menedzsmentje között, hogy melyikük jogosult az NB I-es részvételre, ami több körös vita után a felcsútiak győzelmével végződik. A döntő érv, hogy ők a nevükben is szerepeltetik Öcsi bácsit, aminél meggyőzőbb bizonyíték nincs és nem is lehet a kötődés erősségére. Hiába érvelnek a kispestiek a történelemmel és a jó ízléssel, csak annyit sikerül elérniük, hogy a legmagasabb grémiumban szavazategyenlőség alakul ki, így a mindentől és mindenkitől független Magyar Sportújságírók Szövetségének kezébe kerül a döntés. Az MSSZ közfelkiáltással a szervezet elnökére, Szöllősi Györgyre testálja a feladatot, aki először megköszöni a bizalmat, elmondja, hogy milyen nehéz feladat ez számára, aztán öt perces időintervallumra lemond a Puskás örökség kezeléséről, majd a Puskás Akadémiára szavaz. Miután a CAS még a procedúra előtte jelezte, hogy nincs módja foglalkozni egy esetleges fellebbezéssel, a játszma eldőlt, a Honvéd a megszerzett bajnoki ezüst ellenére mehet az NB II-be. Függöny le.

Egy feladat maradt még, ki kerüljön a kispestiek helyére? A parttalan vitát megelőzendő az MLSZ közli, hogy mivel az indulásra jogosult 11 csapatból négy fővárosi és kelet-magyarországi alakulat van, ellenben a Dunántúlt csak három gárda képviseli, csakis ez a régió pótolhat. A demokratikus szellemet pedig azzal kívánják erősíteni, hogy a már indulási joggal rendelkezők választhatnak maguk mellé játszótársat. A Debrecen, a Fradi, a Haladás, a Kisvárda, a Mezőkövesd, az MTK és a Puskás képviselői a Csákvárra voksolnak, a másik három csapat nem jelöl, a szavazásnál pedig tartózkodik. A voksolás után ezt azonnal meg is bánják, az induló tabellán ugyanis a nevük mellett mínusz tizenkét pont jelenik meg. Van egy apró csillagocska a számok mellett, de ahhoz nem tartozik semmilyen magyarázat a táblázat alján. Érdeklődésükre jellemzően olyan válaszokat kaptak, hogy „Majd később lesz indoklás!”, meg „Csak.”, meg „Mégsem tizennyolcat vontak le?”

A bajnokság maga rendben lebonyolódott. A kiesés kérdése például roppant hamar eldőlt, mert az Újpestet a harmadik, a Diósgyőrt a tizedik, a Vasast pedig a huszonötödik forduló után zárták ki, hol azért mert volt rajtuk sapka, hol azért mert nem. A harminchárom körös pontvadászatot végül a Puskás nyerte csupa győzelemmel, mögötte kilenc ponttal lemaradva végzett a meglepetéscsapat Csákvár, a dobogó legalsó fokára pedig a Videoton léphetett úgy, hogy csak az előtte záróktól kapott ki, mindenki mást megvert. A Fradival a három meccsből egyszer játszottak idegenben, talán az volt a szezon legélesebb összecsapása, csak egy utolsó perces tizenegyessel húzták be a derbit. Azon a meccsen tesztelte a Szövetség azt a szabálymódosítást, hogy a tizenhatos vonalai mellé két méterrel kijjebb húztak még egy mészcsíkot és az így megnövelt büntetőterületen belül történt szabálytalanságok esetén járt a tizenegyes. Egy ilyen szituációt követően született az egyetlen gól, ami után az összes funkcionárius elégedetten csettintett, bár abban megegyeztek, hogy az óvatosság elve miatt, ezt a változtatást a későbbiekben is csak egyes klubok meccsein vezetik be. Egyelőre.

most akkor tulajdonképpen miről is lenne szó?

A második vonalban ugyanakkor az átszervezés miatt gyilkos szezonnak vágtak neki a csapatok. A kiírás szerint csak a harmadik, a negyedik, az ötödik, a hatodik, a hetedik, a nyolcadik és a kilencedig maradt benn a húsz gárda közül. Pontosabban csak tizenkilenc csapatról beszélhetünk, mert a Honvéd az őt ért megaláztatás miatt még a kezdés előtt visszalépett a bajnokságtól. Aztán a létszám szép lassan tovább csökkent, mert szép sorjában a Cegléd, a Budaörs, a Kozármisleny, a Szigetszentmiklós, a Vác és végül a Kazincbarcika is összeomlott anyagilag. Számos helyen a fő támogató lépett vissza az egyik pillanatról a másikra, illetve az önkormányzatok számára tiltotta meg egy hirtelen felindulásból elfogadott kormányrendelet a profi csapatok közvetlen támogatását. A soroksáriakkal egy elszámolási vita folytán az FTC felbontotta az együttműködési szerződést, aminek következtében márciusra csak öt játékosuk maradt, míg a Szeged 2011 csapatának tulajdonosi köre végre meg tudott állapodni a SZEOL-lal az egyesülés kapcsán, ennek azonban az volt az ára, hogy a közös csapatnak tavasszal már az NB III-ban kellett szerepelnie. A ligát végül a Balmazújváros nyerte meg, egy ponttal az ETO előtt. Szerencsés harmadikként a Szolnok is felkerülhetett volna, de a klub hosszas tanakodás után nem vállalta a magasabb osztályt, sőt a profi labdarúgás működtetését is beszüntették a városban, ezért csak a megyekettőben indultak 2018-ban. A paksiak nem kapták meg a profi ligában induláshoz szükséges jóváhagyást, mivel a sporttelep pontosan Paks olyan városrészén fekszik, ami egy az atomerőmű-bővítéssel érintett terület szélén helyezkedik el és így a pályát haladéktalanul fel kellett számolni. És hirtelen. Példának okáért az utolsó hazai meccsük csak hatvankét percig tartott, mert akkor lett jogerős a bontási engedély és indulhattak a munkagépek. A kormány garanciát vállalt ugyan egy új stadion építésére, de érthető okokból erre csak 2025-ös átadás mellett tehetett ígéretet. Túl gyorsan történtek az események és valljuk be, a klub képviselői sem álltak a helyzet magaslatán, nem volt B-tervük, ezért számukra is – ha csak átmeneti időre – maradt az amatőr futball. Így aztán a jobb gólkülönbséggel ötödik Nyíregyháza léphetett feljebb, amely pénzt és energiát nem spórolva akarta nagyon az első osztályt és érezhetett végül nem kicsi elégtételt a 2015-ös jogtalan kizárás után. Amikor megszületett a végleges döntés és elfogadták a csapat nevezését, a Dragóner-Rudolf edzőpáros irányításával célba érő társaságot tizenkét lovas hintóval vitték körbe három napon át a városban. Utána két napig a szurkolók húzták a fogatokat.

A szépen elfogyó csapatok következtében kieső végül egyáltalán nem volt és ez így helyes, mert a sport elsődleges célja nem a kudarc, hanem a siker. Utólag derült ki, hogy az NB III-as bajnokok közül is csak a Pécs akart előrébb lépni. Nyugaton az Érd, keleten a Méhkerék maradt ott, ahol volt.

A Magyar Labdarúgó Szövetség minden jobbító szándéka ellenére, amikor 2018 nyarán, az oroszországi vébét kísérő mámor lecsengését követően elindult az új idény, mindenki tudta, hogy ismét a szürkeség hónapjai jönnek. Hiába játszott elődöntőt a magyar válogatott, a csapat korábban itthon futballozó játékosai kivétel nélkül a négy nagy európai ligába és Kínába igazoltak, így számunkra az igazi labdarúgás továbbra is csak a tévén keresztül volt hetente elérhető.

Ráadásul 2020-tól egyaránt húsz csapatosra emelték az első és a második osztály létszámát.

*

Végszó.

„A Magyar Kupa és a professzionális bajnokságok lebonyolítása a korábban meghatározott létszámmal (NB I – 12 csapat, NB II – 20 csapat) és formában zajlik az elkövetkező években is. Felvetődött a másodosztály mezőnyének szűkítése, ám az egész ország területén zajló fejlesztés szempontját figyelembe véve az elnökség a jelenlegi létszám megtartását tartotta indokoltnak.

[részlet az MLSZ 2017. március 2-i elnökségi ülését követően kiadott közleményből]

Alapértelmezett
élet

Messziről jött ember azt mond, amit akar

 

ő a 22-es

Nemzetünk büszkesége elkezdett dolgozni az Egyesült Arab Emírségekben és első fellépéséről természetesen megemlékezett a Nemzeti Sport is. Az alábbiakban vágatlanul olvasható a tudósítás.

“Al-Wahda: Dzsudzsák „tündökölt” az első meccsén

Dzsudzsák Balázs debütált új klubjában, az arab emírségekbeli al-Wahdában, csapata felkészülési mérkőzésen 3–1-re legyőzte az al-Nahdát.

Dzsudzsák Balázs kezdőként kapott szerepet új klubjában, a 4–2–3–1-es felállásban saját posztján, a szélen játszott, és gyakran feltűnt mind a két oldalon. A bizalom él iránta, hiszen már az első perctől ő végezte el az al-Wahda pontrúgásait, ám kísérletei nem találtak célba.

A beszámolók megemlítik, hogy Dzsudzsák nincs százszázalékos állapotban, az Európa-bajnokság óta nem lépett pályára, így még dolgoznia kell azon, hogy csúcsformába kerüljön, ugyanakkor azt írják, már az első meccsén „tündökölt” új csapatában.

A magyar válogatott csapatkapitánya nem játszotta végig a találkozót, a második félidőben lecserélték. A tudósítások nemcsak Dzsudzsákot, az egész csapatot dicsérik, azt írják, az al-Wahdának jó esélye van a bajnokságban az aranyéremre.”

uae

lehet, hogy közülük is játszott valaki

Mivel az újság korábban is sajátosan tálalta Dzsudzsi pályafutásának fontos és kevésbé fontos pillanatait, elképzeltem, hogy miként lehetett volna ezt a történetet úgy megírni, hogy egy kicsit közelebb álljon a valósághoz.

Fontos! Amit most olvashattok, az szigorúan a fantáziám szüleménye.

“Al-Wahda: Dzsudzsák első meccsét játszotta

Dzsudzsák Balázs debütált új klubjában, az arab emírségekbeli al-Wahdában, csapata felkészülési mérkőzésen 3–1-re legyőzte az al-Nahdát.

A 3 millió euróért vásárolt szélső kezdőként lépett pályára. A jellemzően emírségekbeli játékosokból álló csapatban láthatóan Dzsudzsák feladata lesz a pontrúgások elvégzése. Javier Aguirre vezető edző, aki az Atletico Madrid, az Espanyol és az Osasuna mellett a mexikói valamint a japán válogatottat is vezette korábban, azaz látott már igazi futballistát élőben, minden bizonnyal tisztában van vele, hogy a magyar játékos alapvetően ebben a játékelemben lehet az al-Wahda hasznára. Dzsudzsák ezúttal nem igazolta a várakozásokat, tekintettel arra, hogy kísérleteit rendre elrontotta.

Dzsudzsák meglehetősen fáradtan mozgott, amit részben indokolhat, hogy az Európa-bajnokság óta inkább szórakozással mint edzéssel töltötte az idejét, így ahhoz is komoly munkára lesz szüksége, hogy elérje az ázsiai szövetség (AFC) klub ranglistáján 50. helyen álló al-Wahda szintjét.

valós közegében, mikrofonnal

Ennek ellenére a sport360.com-nak, a Közel-Kelet vezető sportportáljának tudósítója szerint „tündökölt” a pályán, amit kizárólag a hajára kent zselé mennyiségével lehet magyarázni.

A magyar szélső hamar elkészült az erejével, így a szünet után már nem jött ki a pályára. Az igazsághoz tartozik, hogy Aguirre több másik alapemberét is fiatalokkal váltotta a második félidőre.

Az örök optimista helyi újságírók, akik még hisznek abban, hogy klasszis futballistát igazolt az al-Wahda, mindezek ellenére dicsérték Dzsudzsákot. Meglátásuk szerint a tavalyi szezont harmadik helyen záró klubnak komoly lehetősége van arra, hogy ezúttal az élen végezzen a bajnokságban (UAE Arabian Gulf League).”

Tessék választani!

kapcsolja kérem Señor Vorosbaranyit!

Alapértelmezett
életkép

A profi magyar labdarúgó és a virtuális valóság a végtelenben találkozik

egészségedre, hapci!

Mert magyar vagyok!

Hányszor olvastam vagy hallottam már ezt a mondatot. Legtöbb esetben olyan szövegkörnyezetben fordul elő a három egymást követő szó, amikor valaki a saját tehetségtelenségét próbálja magyarázni. A kimenet mindig ugyanaz, de valamilyen oknál fogva újra és újra belevág az ember, hátha csoda történik. A kezdet biztató, érzi és tudja, hogy igaza van: én nem vagyok, nem lehetek hibás! Aztán először belegabalyodik a gondolatmenet hálójába, majd lassan, de annál reménytelenebbül elveszik a logika útvesztőjében is. Végül elfárad, nem formálódnak a szavak sem, de ekkor hirtelen, mint valami isteni szikra vagy inkább egy villódzó neonreklám sziluettje az agyába hasít a megoldás és kimondja a végső érvet. Az adut, amire nincs és nem is lehet válasz: Mert magyar vagyok!

A következő pár másodperces csend a megnyugvásé.

December elején a szegény ember futballsztárja, akit az egyszerűség vagy inkább az egyszerűsége miatt hívjunk Balázsnak, vélhetően még az EB-re kijutás mámorító pillanatainak hatása alatt dobott gyöngyöt a sokszor tényleg szellemi disznóként viselkedő sportújságírók elé azzal, hogy őt tulajdonképpen azért nem vitte, nem vihette el 2011-ben a PSV-ből a Valencia, sőt maga a Real Madrid, mert magyar. Így aztán jobb híján a magyar őshazához már oly közel fekvő Mahacskala lett a következő állomás, amit egyébként az Anzsi játékosaként – a moszkvai mindennapok után – valószínűleg csak a bajnoki meccsek napján látott.

A sajtó persze vette a lapot, aztán másnap azok is, akik csak a Nemzeti Sport főcímét látták a standoknál, amint kikandikált két bulvárlap, pontosabban két pucér nő közül.

A lélek csupaszsága sokkal romlottabb mint a nöi testé.

na a telek végét azt nem látod, apám!

Nem a pénz volt a döntő – mondta akkor ő is, meg a menedzser is és bizony sok-sok csillogó, sajtóbeszélgetéseknek helyet adó épület tulajdonosa tekintett riadtan a plafon irányába, nehogy baj történjen.

Mert litván vagyok! – mondhatta Balázsunkkal párhuzamosan a Lietuvos Rytas érdeklődő zsurnalisztájának nagyjából abban az időben, kicsit kitekerve a jól bevált formulát Marius Stankevičius, amikor a Valenciát elhagyva (húsz meccsen két gól egy szezonban) alákanyarította a nevét a Lazio kétéves szerződésére. Szeretett a Turia partján sétálgatni, így a szemében némi szomorúságot is felfedezhetett az, akinek érzéke van a bánatos futballista lélektanához. De aztán átgondolta az egészet. Azért váltok, mert jó vagyok! – szólt a módosított válasz. A litván sportbarátok pedig értették a tréfát.

Nem az a baj, Balázs, hogy mindig is fontos volt számodra a pénz és ez most sincs másként. Hiszen farizeus, aki ilyenkor azt mondja: első a szakma, a fejlődés, a töretlen ív! A Bernabeu, de legalábbis az El Madrigál, ha már a Valenciának nem kellesz, de te is szívesen andalognál a Turiánál és néznéd miként csillog a lemenő nap a folyó acélkék vizén.

Ugyan már!

Ha azt mondják neked, hogy van egy munkahely, ahol kevesebbet kell dolgoznod, ráadásul kisebb felelősséggel és mindezért még lényegesen több pénzt is kapsz mint most, mit felelsz? Kis mellékszál, hogy esetleg robbantanak az oszétek vagy az abházok, ha olyanjuk van. Bagatell! Madrid sem olyan biztonságos mint Franco alatt.

Hol írjam alá? – szólna a válasz. Esetleg életbiztosítást tartalmaz a csomag? – tennéd fel óvatosan a kérdést, de csak azért, hogy lássák, van benned előrelátás.

És jól tennéd, ha így tennél. Az más kérdés, hogy te nem valószínű, hogy olyan helyzetbe kerülsz, hogy a döntésedet a haverokon kívül mások is mérlegre teszik, és még széles körben indokolnod is kell, amit meg kommentál majd a nép.

És bizony szétszed.

A dagesztáni kaland óta négy év telt el, a felütésként említett nyilatkozat pedig két hónapja jelent meg és most megint helyzet van.

Németh Krisztián az USA-ból a katari Al-Gharafa SC-be (نادي الغرافة الرياضي) igazolt.

A történet még nagyon friss, a többség még csak ízlelgeti a dolgot, de hősünknek már magyarázkodnia kell. Egyelőre nem jött elő az inkriminált mondat azt igazolva, hogy az egyéb lehetőségek miért nem valósulhattak meg. Kevés idő telt el, így nem volt még lehetőség előhozakodni azzal például, hogy a Benfica már régen kinézte magának, ő lehetett volna az új Óscar Cardozo, de mivel egy csoportba kerültünk az EB-n, a portugál szövetség külön kérésére eltekintettek a lisszaboniak az átigazolástól. Hiszen egy esetleges félévnyi közös munka akár az ottani válogatott vesztét is okozhatja június közepén a Lyonban.

Miért nem? Mert magyar vagyok – lenne az adekvát magyarázat

Bezzeg, ha szerb lenne. Vagy szlovén.

Így a váltás okait taglaló önigazolás megmarad a jól tapinthatóan elfojtott indulatok és az érezhetően csak félig kimondott gondolatok lenyomatának, melynek jó részét már finoman, nem vagdalkozva, de mégis határozottan cáfolta Peter Vermes, az elhagyott egyesület, a Sporting Kansas City menedzsere.

Aki, miközben olvassa Krisztián sorait és arra gondol, hogy vajon miért került ilyen szokatlan helyzetbe, teljes joggal tehetné fel azt a bizonyos kérdést, ami biztosan benne van a tudatalattijában, mert az ősöktől kapott örökség nem múlik el gyorsan és főként nyomtalanul. Akkor sem, ha valaki már New Jersey-ben született.

Mert magyar vagyok?

krisz

ne sirasson engem senki!

Alapértelmezett
életkép

Rövid történet magyarokról és hollandokról

tökéletes összhang

tökéletes összhang

Kicsit megijedtem vasárnap, hogy nincs minden rendben velem.

Mégiscsak az év, az évtized, talán az évszázad aktuálisan legfontosabb meccse jön és nekem cseppet sem ver hevesebben a szívem, nem pillantok másodpercenként az órára, hogy mennyi még, szóval olyan átlagos vasárnapnak tűnik az egész. Sőt! Néha képek villannak be, amin a 0-1 utáni tizenegyespárbajt elvesztő magyar csapat lehajtott fejjel kullogó tagjait vélem felfedezni. Dzsudzsák nagyon sír, Böde Dani pedig egy hatalmas láncfűrésszel esik neki a bűnös kapufának, amiről a mindent eldöntő büntetőnél kifelé perdült a labda. Aztán hirtelen eszembe jut, hogy nem is lehet láncfűrészt bevinni egy futballmeccsre.

De továbbra is marad az a furcsa érzés, hogy sokkal jobban érdekel a lassan fortyogó szarvaspörkölt, mint bármi más és közben félszemmel kilesek az ablakon, hogy vajon eláll-e az eső belátható időn belül és így ki tudunk mozdulni délután egy kicsit.

Magyar vagyok?

***

Emlékszem 86-ra. A nyári szünidőben a kempingben dolgoztam sorompónyitogatóként. Korán keltem és miután összeszedtem magam, stílusosan felpattantam egy kemping biciklire, hogy hatkor felvehessem a munkát. Annyi időm mindig volt, hogy tegyek egy kis kitérőt egy újságosbódé felé és megvegyem a friss Népsportot, meg az éppen megjelenő Képes Sportot. Ezekre nagy szükségem volt, mert az a feladat, amit a kempingben el kellett végeznem, finoman szólva nem kötötte le az időmet és hát ugye ment a mexikói vébé.

A hely vendégköre jellemzően NSZK-s és holland turistákból állt, akik szomjazták a friss híreket. A németeket a saját csapatuk sorsa érdekelte, a hollandokat meg minden más, de főleg, hogy veszítettek-e a németek meg a belgák? Az utóbbiak számára nem voltak túl jó híreim. Úgy rémlik, a belga-spanyol negyeddöntő után már nem voltak kíváncsiak a belgákra. De lehet, hogy csak úgy csináltak. Irigységből.

A magyar csapat még az iskolai szünet előtt letudta a három csoportmeccset és nagyjából az évzáróm magasságában haza is tért a válogatott. Így aztán a német meg a holland turisták, akik tőlem kapták a híreket, azt is hihették, Magyarország nem is volt a vébén. Mondjuk a hollandok talán gondolhatták, mert előttük nyertük meg a selejtező csoportot. Vagy pont ezért akarták mindezt kitörölni az emlékeikből? Őket Rotterdamban megvertük, Leónban meg kapunk egy sima hármast a franciáktól.

Nehéz kiigazodni ezeken a hollandokon.

Az irapuatói mészárlást egyebekben nem éltem meg szörnyű tragédiaként. Valamiért már akkor is racionálisan gondolkodtam, nem hittem a véletlenekben és főképp nem az összeesküvés-elméletekben. Akkor és ott ennyi volt a különbség. Vajon Uruguayban is ennyit agyalhattak a dánok elleni 1-6-on? Nem hiszem. Valószínű, hogy a mexikói bíró lett a közellenség, meg az argentinok ügynöke, aki bő negyedóra után 0-1-nél két sárgával kiszórta Bossiót. A magyar-szovjeten egy lap sem villant, így számomra még egyértelműbb volt a képlet: egyenlő feltételek mellett kaptunk egy hatost.

Sebaj, majd 90-ben, Olaszországban! És ebben maximálisan egyetértettünk a hollandokkal. Ők léptek is egy szintet, mert ott voltak és bár meccset nem nyertek, a tizenhat között, emlékezetes derbin estek ki a nyugatnémetekkel szemben.

És mi?

***

Az eső továbbra is vigasztalanul esett. Néhol csak szemerkélt, aztán meg jobban rázendített. Nem lesz ennek jó vége, a norvégoknak biztosan jobban fekszik a nedves fű. Mondjuk, azt nem tudom, hogy a magyar csapatnak igazából milyen típusú gyepszőnyeg kedvez. Az elmúlt közel harminc év tapasztalata alapján valószínűsítem, hogy mindig a más.

Csak nem akart előjönni belőlem a vérmes szurkoló. Rendületlenül társasoztam a lányokkal és őszinte ámulattal figyeltem, hogy milyen nagy bennük a nyerés, a győzelem utáni vágy. Elmondjam nekik, hogy milyen fontos nap a mai? Nekünk, magyaroknak. Nekik, magyaroknak. Elhessegettem a gondolatot, mert nem tudtam volna őszintén lelkesedni és nem akartam a kicsit értetlenkedő tekintetükkel találkozni. Hisz’ olyan boldogok. Így is.

Aztán amikor már mindenki lefeküdt, bekapcsoltam a tévét. Szünet volt és éppen Priskin gólját ismételték. Hú ez nagy dugó volt! – gondoltam, de akkor még nem tudtam, hogy miként is áll a meccs. Nem volt hang, így csupán a tekintetek, a mimika és a gesztusok alapján próbáltam kifürkészni az eredményt. Gyorsan arra jutottam, hogy vezethetünk, de még nem akartam elrontani a szórakozásomat, ezért továbbra is figyeltem a némajátékot. No meg a kulisszákat. Azt például, hogy a stúdióban piros mezben magyaráz a műsorvezető és a vendég. Érdekes, kissé barokkos túlzásnak találtam, de nem lepődtem meg.

1-0.

A második félidőt végig követtem és folyamatosan az jutott eszembe, hogy valami nagyon-nagyon hiányzik és ez éppen a futball lényege. A játék. A finesz. Nem vagyok naív, tudom, hogy mindez nem magyar sajátosság, de mindez egy kicsit elszomorított. Nem volt olyan régen a rögbi vébé, ha küzdést akarok látni és közben szükségem van arra, hogy egy labda is legyen a látvány része, akkor azt a sportot fogom nézni. Olvastam egy rövid írást arról, hogy a norvég futball kilencvenes évekbeli felemelkedése abból a felismerésből fakadt, hogy a játék erőn alapuló tényezőit kell megerősíteniük és dominánssá tenni. Rövidtávon bejött nekik, volt jó öt-hat-hét-nyolc évük. Most azonban egyértelműen látszott, hogy ez az elmélet végeredményben zsákutca és zárvánnyá teheti egy ország labdarúgását.

És most mi verjük őket úgy, hogy nem cifrázzuk túl.

Vége. 2-1. EB.

***

A kemping már évek óta nem működik, nagy részét benőtte a gaz. Vajon lehetnek még olyan hollandok, akik nosztalgiával emlékeznek rá? Nem tudom. Az azonban biztos, ha gyermekeik jövő nyáron valahol máshol nyaralnak majd, mindennap megkérdezhetik a szállásukon a sorompó nyitogatásával foglalatoskodó fiatal diákoktól, hogy veszítettek-e a németek meg a belgák?

Meg azt is, hogy mit játszottak a magyarok?

a nagyapám Paramaribóban született én utrechti vagyok

a nagyapám Paramaribóban született én utrechti vagyok és szeretem a focit

Alapértelmezett
életkép

Vannak vidékek

Nyul_02_Szurdik

Szurdik, Nyúl

Majdnem tökéletes, gondoltam, mikor kisorsolták az idei kupaszezon első fordulóját.

A Nyúl elsőligás ellenfelet kapott és nem messze lesz jelenése a Diósgyőrnek.

Igaz, hogyha egy láthatatlan kézzel belenyúlhattam volna a párokba, azonnal összehoztam volna ezt a két csapatot, a Haladás meg mehetett volna Csornára játszani.

Természetesen kizárólag emberbaráti szeretet motiválta volna cselekedetemet, hiszen így a szombathelyieknek le sem kellene térniük a 86-osról és a miskolci busz is percek alatt a nyúli katlannál találná magát, egy-két kilométerre az autópályától.

A mindenható szövetségtől azonban semmi sem áll távolabb, mint a varázslat, így a nyúli legényeknek kellett megmérkőzniük az egyszeri és megismételhetetlen Illés Béla csapatával.

Mi a túróért kell augusztus elején tétmeccset játszani? Ezt a kérdést már a barátom tette fel, miközben tekintetét a késő délutáni hőségben az égre emelte és felhőket keresett. Nem talált egyet sem. Az okostelefonom szerint harmincnyolc, de szerintem nincs annyi, feleltem. Aztán még felhívtam a figyelmét arra, hogy pár napja szakadt félbe az Osnabrück-Rasenballsport Leipzig a német kupa első körében, azok pedig világbajnokok.

Itt valószínűleg nem szerencsétlenkednének annyit az öngyújtót behajító megtalálásával, ha úgy alakulna, mert ennyi polgárőrt egyszerre még nem láttam egy helyen.

Te miért Csanakon játszol? Kérdeztem barátom legkisebb fiát, Áront, miközben már a korlátot támasztottuk a pálya mellett és érdeklődve figyeltem, hogy vajon eljött-e Leandro Martínez a ’vasi zöldekkel’. Mert a Nyúl sz*r, volt a halálpontos válasz, de úgy, ahogy csak egy tizenhárom éves kiskamasz tud meggyőzően érvelni.

Az argentin-olasz spílert persze nem hozták el és az új szombathelyi csodafegyver, a nyugdíj felé közelítő Király sem volt a keretben.

A pórnép azért kapott ászokat is, hogy a játékosok közül csak Gosztonyiról, Schimmerről és Fehérről ejtsek szót.

No meg leszállt közénk az egyszeri és megismételhetetlen Illés Béla, aki stílusosan pár perccel a kezdés előtt gurult be hófehér BMW-jével a sporttelepre.

P1060140

Hollandia-Fekete Sereg

Akkor már bőszen melegítettek a csapatok és hamar kiderült, hogy a hazaiak lélektani fegyverrel is készültek a mérkőzésre, mivel a zöld-fehér szereléssel szemben ezúttal a klasszikus holland mezt öltötték magukra, amivel egyértelműen Devecserit akarták az őrületbe kergetni, a rosszemlékű amszterdami 1-8 felidézésével. Hogy Robben szerepét kire osztották, az nem derült ki.

Devecseri, pontosabban a komplett Haladás, miután észlelte a provokációt, egyből lépett és feketére cserélte az előre megbeszélt fehér dresszt.

Egyértelmű volt az üzenet.

A meccs a kezdés után rögtön leült és csendben csordogált. Gyorsan kiderült, hogy a szombathelyiek nem a labdarúgás népszerűsítése érdekében érkeztek a faluba. Egy egészen sajátos tikitakát adtak elő, olyat, amit akkor látsz, amikor egy csapat a semmit próbálja meg roppant látványosan bemutatni.

Labdát kezel, felnéz, visszacsel, felnéz, passz, felnéz, oldalpassz, felnéz, begyorsít, kényszerítő, lassít, felnéz hátrapassz, felível, lekészít, felnéz, indulócsel, hátrapassz, felnéz, hazaad.

Aztán újra elölről az egészet.

Az más kérdés, hogy Rózsa kapus egy visszagurításba belesérült a félidő közepén, szóval nem volt teljesen veszélytelen Mészöly taktikája.

Ahogy a meccsnézésnek is vannak rizikói, amiről az a szemüveges, tízéves formájú fiúcska tudna mesélni, akit időközben megcsípett valamilyen iszonyatos, szörnyűbogár, aminek következtében percekig velőtrázóan visított és közben azt ismételgette, hogy meg fog halni.

Annyi volt az extra része a dolognak, hogy játszott náluk egy hórihorgas, nem túl ügyes center, aki korábban Pápán is megfordult, és ha valamilyen okból mégiscsak beindult az előre játék, neki próbálták valahogy eljuttatni a labdát. Ez párszor sikerült, amit Popin több ízben látványosan eltört, de kétszer összejött neki az egyszerűség kedvéért gólnak nevezett bravúr, így 0-2 lett a pihenőig.

P1060129

megesszük őket vacsorára

A szomszéd faluban milyenek a csapatok?, tettem fel a kérdést Áronnak a szünetben, miközben megnyugodva láttam, hogy bogaras kissrác jól van, csak a szemüvege tűnt el. Az Écs sz*r, szólt a válasz és nem akadékoskodtam tovább.

A második félidő nem hozott különösebb változást. A nyúli legények becsülettel tették a dolgukat, párszor meghúzták a széleket, de a vérprofi vendégek gyorsan hatástalanítottak minden próbálkozást.

Az egyszeri és megismételhetetlen Illés Béla nyugodtan tekinthetett a pályára és fejben talán már a hétvégi Haladás-Paks meccsen járt, amikor beérett a nyúli pszichoterror, Devecseri kézzel csapott bele egy ártatlan labdába a büntetőterületen belül és a jogosan megítélt tizenegyest Rigó magabiztosan értékesítette.

1-2.

Idő volt még jócskán hátra és a vérmesebb szurkolók lelki szemeik előtt már látták, ahogy a holtfáradt és vérben forgó szemmel vánszorgó szombathelyiek a hosszabbítás második felében a hármas sípszóra és a megváltó büntetőpárbajra várnak. Hiszen már csak az volt az egyetlen esélyük a továbblépésre, mivel nekik az egyszeri és megismételhetetlen Illés Béla mutatta meg, miként kell a tökéletes tizenegyest elvégezni.

P1060127

Ugrai itt még nem tudja, de érzi

De ekkor megjelent a végzett Ugrai személyében. A már gyerekkora óta Fradi Haladás drukker játékost, akit a Haladás-Paks miatt pihentettek, Kismészöly kétségbeesetten állított be a csapatba, egyszer csak megvillant, majd a gólja után megköszönte istennek a támogatást.

Ez volt az a pillanat, amikor Nyúlon mindenki megértette, a továbbjutás elveszett.

A meccsről távozóban, minden bátorságomat összeszedtem és még akartam valamit kérdezni Árontól, de ő már a telefonjával babrált.

Hirtelen elmosolyodtam, mert rájöttem, hogy a kérdésre én is tudom a választ.

P1060144

Áron nincs a képen

Alapértelmezett
vélemény

Álmok álmodói

think_positive_be_positive_quotes

A vébé-sorsolás eredményének ismeretében a Nemzeti Sport egyből megfogta a lényeget.

Az mindenesetre biztos, hogy a 2016 szeptembere és 2017 októbere között rendezendő selejtezők során (pótselejtező: 2017. november) a magyar válogatott esélyt kap arra, hogy eltüntessen egy régóta ott éktelenkedő nullát a mérlegéből – azt a bizonyos portugálok ellenit, amely az első összecsapás, az 1926. december 26-i portói 3:3 óta rendületlenül tartja magát a győzelmeink rovatában.

Hibátlan és tűpontos.

Darvasi László írta a Titokzatos világválogatott című könyvében:

Néhány esztendővel ezelőtt egy Diaz nevű kerületi portugál bíró, akit fiatal és szép felesége, Rosaria minden mérkőzésre elkísért, a második félidő közepén kiállította Franciscót, a barabegói kiscsapat sztárját, akit a Porto is meg akart venni. Volt még a játékból huszonöt perc. Ennyi idő alatt Francisco bosszúból  elcsábította Rosariát, és a szertárban szerelmeskedett vele. Rosaria hívő asszony volt, ezért a férjének az esetet megvallotta. A bíró is hívő ember volt, megbocsátott a csapodár asszonynak.

Ám úgy alakította sors, hogy Diaznak egy nap újra Barabegóba kellett mérkőzést vezetnie. Francisco, a helyi csapat sztárja a mérkőzés első pillanatától fogva sportszerűtlenül, durván és aljasul játszott. Rúgott, csípett és harapott, káromolta Istent, becsmérelte a bírót, lábakat tört, orrokat fejelt szét, a meccs vége felé a labdát is eldugta, kiszúrta, szétvagdosta. S mindeközben égő szemekkel bámulta a pálya szélén ácsorgó Rosaritát.

De mindhiába bámulta.

Diaz, a bíró ezen a mérkőzésen nem állította ki Franciscót.

talán Diaz és talán Francisco

talán Diaz és talán Francisco

Azért még mielőtt bárki elkezdené foglalni az oroszországi szállást 2018 nyarára, leírom, miként állt fel a svájci csapat az idei utolsó meccsén a litvánok elleni EB-selejtezőn.

Sommer (Gladbach) – Lichtsteiner (Juventus), Shär (Basel), Djourou (HSV), Rodriguez (Wolfsburg), Inler (Napoli), Behrami (HSV), Xhaka (Gladbach), Shaqiri (Bayern, kölcsönben az Internél), Seferovic (Frankfurt), Drmic (Leverkusen).

A srácok nem perememberek a nevük mellé írt csapatoknál.

Alapértelmezett
vélemény

Párhuzamos univerzum

paralleee

Ez a poszt a Videoton-TNS BL-selejtező 78. percében született meg a fejemben.

Körülbelül öt percet láttam a meccsből, amikor a walesiek megrúgták a góljukat. Háttér tévézésnek gondoltam az egészet, nem többnek. Az un. magyarfocival gyakorlatilag leszámoltam és semmi esetre sem akartam egy újabb bőrt lehúzni erről a velejéig korrupt, profinak csúfolt hazai labdarúgásról.

Csakhogy ekkor a walesi szélső csinált egy nem túl komplikált visszacselt – tudom, miről beszélek, kedden én is benyeltem egy hasonlót, szégyelltem is magamat rendesen -, centerezett és a másodikként érkező társa becsúszva bekotorta a bogyót.

A fehérvári belső védők mindezt valamilyen katatón állapotban statisztálták végig, még arra sem volt erejük, hogy egy gyenge próbálkozással lest reklamáljanak. Nagyon gyorsan történt minden. Az egész szituáció a futball végtelen egyszerűsége miatt volt ijesztő és egyben gyönyörű.

Olvastam mostanság valahol, hogy a magyar focistákkal elsősorban az a baj: munkaként tekintenek erre a csodálatos játékra, hiányzik belőlük a szenvedély. Torghelle Sanyi egy ilyen kijelentésre nyilván bemutatna egy stukkoló ijesztést arcra, de ő képviseli a kisebbséget. Igen! Azok az arcok! Semmi indulat, semmi düh. Még a hazatérése után a helyi viszonyokba gyorsan visszataláló, indolens és elsősorban operettista karaktert formázó Juhász Roland is leszegett fejjel üldögélt a kispadon, miután pár perccel korábban sérülés miatt le kellett cserélni.

Aztán folyt tovább a meccs a sóstói trópuson, a szakértők nyilván elemezték a helyzetet, de ez számomra csak egy egyre távolodó világ apró jeleiként volt értelmezhető, már csak azért is, mert Bozsik Péter némán tátogott a laptévében.

Gondolatban elrepültem egy másik bolygóra, ahol minden fordítva van, a valóságot mi magunk találjuk ki és amit a szemünkkel látunk, csupán fikció.

A futball is egészen más volt, legalábbis ahhoz képest, ahogyan én azt az idegen országokból sugárzott közvetítések alapján eddig elképzeltem. Ha rezdült a háló, mindig örülhettem, mert függetlenül attól, hogy melyik kapuba ment be a labda, a gólt a MI csapatunk szerezte. No jó, amikor a különbség már legalább ötgólosra nőtt, a másik csapatnak is jóváírtak egy-két találatot. Mert a szívünk azért nem volt kőből és egy idő után már nem is volt olyan szórakoztató állandóan győzni.

És a Nemzeti Sportban meg a FourFourTwo-ban megjelentek végre értelmet nyertek, ráadásul az összes külföldi trénerről, meg azokról, akik kritizálták az itthoni viszonyokat végre kiderült, hogy teljességgel kóklerek, jó esetben vették a diplomájukat.

A BL-t, az EL-t magyar csapatok nyerték, a válogatott végigverte a világot.

Aztán egyszerre megint az M4 műsora villant a szemem elé és azt láthattam, hogy a hosszabbítás második félidejében valahogy összejött az egyenlítés és ezzel gyakorlatilag a továbbjutás.

Nincs itt semmi probléma: Szöllősi György és az összes tettestársa továbbra is aranynak mutathatja be a sz*rt.

Legalábbis a BATE-val zajló párharc lezárásáig.

a táj szép, a levegő jó, a foci olyan, amilyen

a táj szép, a levegő jó, a foci olyan, amilyen

Alapértelmezett